ACNEWS

Az őrületbe kergette a kecskeméti ügyvédet az asszony

Fotó: AcNews
Fotó: AcNews
Vádat emelnek a gátlástalan nő ellen, aki egy éven keresztül közel 2 ezer alkalommal zaklatott telefonon egy ügyvédet.
Hirdetés
Ad image

A 44 éves asszony egy éven keresztül pokollá tette annak az ügyvédnek az életét, aki csak szívességet tett neki. Viszont az asszony visszaélt a bizalmával, no és a telefonszámával. A police.hu tájékoztatása szerint a Kecskeméti Rendőrkapitányság csalás miatt nyomozás indított a nő ellen. Az ügy előzménye, hogy egy csalással gyanúsított ember összeszedte a kártérítésre szánt több mint 500 ezer forintot, megkérte az ügyvédjét, hogy adja át a sértettnek. Aki a pénz átadásán nem tudott jelen lenni, de a lánya igen. Így az ügyvéd neki oda is adta a kártérítést. Naivan úgy gondolta, ezzel ez a történet véget is ért. Ehhez képest csak akkor kezdődött az igazi pokol.  

Miután a csalással gyanúsított férfit letartóztatták, a sértett apa és lánya valahogy megszerezte az ügyvédje számát. Állandóan hívogatták, rajta keresztül próbáltak kapcsolatba lépni az elkövetővel. Bár az ügyvéd többször tájékoztatta őket, hogy nem tud segíteni, a zaklatás nem szűnt meg.

A nő egy év alatt mintegy 2 ezer alkalommal küldött SMS-t, hívta, zsarolta az ügyvédet, így akart még több pénzhez hozzájutni. Végül 2022. december 31-én az ügyvéd megelégelte ezt, és feljelentette az asszonyt, akit gyanúsítottként hallgattak ki zaklatás miatt. A rendőrök a vizsgálatot befejezték, és vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!