Járai Mátét az RTL Reggeli június 30-ig felfüggesztette, mivel a színész bizalmas, a műsor készítését és szerkesztését érintő kérdésekben nyilatkozott. Máté Istenes Bence podcastjében, az Istenestben mesélte el, hogy amikor meghívták Rácz Jenőt a Reggelibe a gyermekéről beszélni nem akarta, hogy Máté szemben üljön vele. Ellentétük egy korábbi közös szereplésük alatt kialakult nézeteltérésükből fakadt.
Az RTL később közleményében helyesbített: eszerint nem Rácz Jenő, hanem a stúdióban egyszerre jelen lévő két vendég miatt ültették külön Járait és műsorvezető társát, Peller Mariannt.
„Az ember tanul a hibáiból, hiába van bennem beteges őszinteségi vágy, vannak szabályok, amiket be kell tartani. Ezentúl ezekre figyelek…” – vélekedett Járai, amikor megosztotta a hírt a közösségi oldalán.
Úgy tűnik, Máté nem búslakodik és igyekszik kihasználni a kényszerpihenőt, ugyanis pár órája a feleségével, Kírával már a reptérről jelentkezett be, elárulva: Rómába utaznak. Egy napig elérhető Instagram-történetében már közzé is tette, amint megérkeztek. Érdemes a napokban figyelni Járaiék Instagram-profilját, biztosan elkényeztetik majd követőiket jó kis storykkal.