ACNEWS

A kormány kifizeti a 2024-es Erasmus-ösztöndíjakat, ha nincs megállapodás

Ha nem vezetnek eredményre az Erasmus-ösztöndíjjal kapcsolatos tárgyalások az Európai Unióval, akkor a kormány kifizeti az ösztöndíjak költségét - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Hirdetés
Ad image

Ha nem vezetnek eredményre az Erasmus-ösztöndíjjal kapcsolatos tárgyalások az Európai Unióval, akkor a kormány kifizeti az ösztöndíjak költségét – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte azt, ami ebben az ügyben történik, megjegyezve, hosszan lehetne sorolni azokat a nyugat-európai egyetemeket, ahol aktív politikusok ülnek a kuratóriumokban, a fenntartó testületekben.
    

A miniszter hangsúlyozta: amikor az Európai Bizottsággal megállapodtak, az összeférhetetlenségi szabályok esetében úgy járt el a magyar kormány, ahogy azt Brüsszel kérte. A kodifikált szöveget is egyeztették, amit jóvá is hagytak, sőt, Magyarország ennél szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok elfogadására is nyitott lett volna, de ilyen igény Brüsszelből nem érkezett.
    

Tájékoztatása szerint a bizottság most sem adta egyértelmű indokát annak, miért teszi azt, amit tesz, és milyen elvárása van a magyar felsőoktatási intézményekkel szemben.
   

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egyeztetni fog, remélik, hogy csak félreértésről van szó, és gyorsan tisztázható a kérdés. Ha nem sikerülne megállapodni, akkor a kormány kifizeti a jövő évi Erasmus-ösztöndíjak költségét – mondta Gulyás Gergely, jelezve azt is: ha nem találnak megoldást, Magyarország pert fog indítani az Európai Unió Bíróságán a programot felfüggesztő határozat miatt.
    

Elmondta, idei évre vonatkozó ösztöndíjakat tavaly aláírták, azokat semmilyen tanácsi határozat, bizottsági vélemény nem érinti, a döntés a jövő évi Erasmus-ösztöndíjakra vonatkozik.
    

Gulyás Gergely azt mondta, szeretnének békés megoldást találni, de ezen lehetőség korlátozottságát mutatja, hogy az ügyben egyeztettek a bizottsággal, és pontosan úgy jártak el, ahogy a testület kérte.
    

A miniszter több adatot is ismertetett a közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásában lévő egyetemekkel kapcsolatban.
A modellváltó egyetemek esetén – egy év alatt, összesítve – 18 százalékkal nőtt a különböző tudományos közlemények száma. 2022-ben az érettségiző magyar diákok létszáma nem nőtt 2020-hoz képest, ennek ellenére 2021-ben kilenc százalékkal, 2022-ben pedig további 7,5 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma 2020-hoz képest.
    

Gulyás Gergely ismertetése szerint a külföldi hallgatók létszáma 2013-hoz képest 65 százalékkal emelkedett, 40 ezer külföldi hallgató van Magyarországon. 2020-ról 2021-re a koronavírus-járvány ellenére is nőtt a külföldi hallgatók száma, 11 300 új külföldi hallgató jelentkezett a magyar felsőoktatásba, többségében a modellváltó egyetemekre – részletezte.
    

Közölte, a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban is jelentősen előreléptek; a Times Higher Education rangsorában négy éve hét, két évvel ezelőtt kilenc, idén pedig 11 intézmény szerepelt a legjobbak között.
    

Elmondta azt is, hogy a felsőoktatás állami támogatása a nehéz gazdasági helyzet ellenére 2022-ben és 2023-ban összeségében a 2020-as működési támogatás duplájára nőtt.
Az alkotmányban biztosított tanszabadság garantált – összegzett.

MTI

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés