Bár a bakelit/vinyl lemezek felett alapvetően eljárt az idő, az utóbbi években mégis reneszánszukat élik. És bár a lemezek többsége mára már semmit sem ér, mégis vannak olyan darabok, amik akár egy ház árába is kerülhetnek. A Bild most összeszedte a legtöbb pénzért elkelt lemezeket.
Wu-Tang klán: „Once Upon a Time in Shaolin”
A Wu-Tang Clan rap kollektíva „Once Upon a Time in Shaolin” című albumából csak egy pélány jelent meg. Ezzel pedig minden idők legdrágább albuma lett, amikor 1,85 millió euróért, azaz közel 716 millió forintért vették meg. A szerencsés vásárló Martin Shkreli volt.
Az album egyébként 2015-ben készült, tiltakozásul a zene digitálizációja miatt bekövetkező leértékelődés ellen. A Once Upon a Time in Shaolin lemezt egészen 2013-ig csak fizikai hordozókon lehetett megtalálni. Végül a tulajdonost hét év börtönre, illetve pénzbüntetésre ítélték csalásért. Ekkor az Egyesült Államok kormánya lefoglalta a milliókat érő lemezt, majd 3,7 millió euró (1,43 milliárd forint) értékű kriptopénzért értékesítette.
Bob Dylan: „Blowin’ in the Wind”
2022-ben Bob Dylan eladta a „Blowin’ in the Wind” (1963) egyedülálló új felvételét 1,64 millió euróért. A hagyományos bakelitlemezekkel ellentétben ennek különlegessége, hogy acetáttal rögzítették. Emiatt bár a hangminősége sokkal jobb, de egyben jóval érzékenyebb is a lemez.
John Lennon és Yoko Ono: „Double Fantasy”
John Lennon és Yoko Ono 1980-as „Double Fantasy” című albumának aláírt példányát 1990-ben 138 916 euróért, azaz 53,7 millió forintért cserélt gazdát. Végül 2010-ben újra elérhető volt ez a lemez, ekkor 787 193 euróért (304 millió forint) kelt el.
The Beatles: „White Album”
Ha drága lemezekről esik szó, mindenkinek először a The Beatles White Album-ja ugrik be először. Az értékük részben abban rejlik, hogy minden példányukat egyedileg számozták. Az első négy darabból pedig minden zenekari tag kapott egyet-egyet. 2015-ben Ringo Starr árverezte el a sajátját, 731 615 euró (283 millió forint) értékben.
Elvis Presley: „My Happiness”
A „My Happiness” volt Elvis első lemeze. Alig négy eurót fizetett a felvételért, majd meghallgatta az acetátos lemezt barátja, Ed Leek lemezjátszóján. És ott is hagyta azt. Ez a legendás, első kiadás pedig Elvis 80. születésnapján került kalapács alá, amikor 277 828 euróért (107 millió forint) kelt el.
The Beatles: „Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band”
Az „Sergeant Pepper’s Lonely Hearts Club Band” (1967) eredeti lemezeit fekete Parlophone címkével látták el. Ezek a példányok több százezer forintot is érhetnek. A legdrágábban gazdát cserélt példány ezek közül 2013-ben kelt el. Ennek különlegessége, hogy mindegyik Beatles tag aláírta. Így nem meglepő, hogy a szerencsés rajongó 269 030 eurót, azaz jelenlegi árfolyamon számolva 104 millió forintot is kifizetett értük.
The Quarry Men: „That’ll Be The Day/In the Spite of All the Danger”
A Quarry Ment 1965-ben alapította John Lennon és iskolai barátai, majd Paul McCartney és George Harrison is csatlakozott hozzájuk. A csapat felvette Buddy Holly „That’ll Be the Day” című dalának, valamint McCartney és Harrison „In Spite of All the Danger” című dalának feldolgozását. Ez a legendás album 1981-ben, 231 523 euróért (89,5 millió forint) cserélt gazdát.
The Beatles: „Yesterday and Today”
A gyűjtők nagyra értékelik a Yesterday and Today-t, mert az első kiadásokon egy bizarr fotó szerepelt a zenekar tagjairól, akiket nyers hús borít, és feldarabolt babák. A menedzserek ennek nem kifejezetten örültek, így ezt a kiadást nem sokáig forgalmazták. Emiatt ezek az albumok különösen értékesek. 2013-ban egy lezárt példányt 115 761 euróért (44,7 millió forint) árvereztek el.
The Beatles: „Till There Was You” (10 hüvelykes acetát)
A „Till There Was You” tesztrekordja Brian Epstein kézírását viseli, valamint az albumon elírások is szerepelnek. A „Hello Little Girl”-ből „Hullo Little Girl” lett, valamint a címben a Till-ből hiányzik egy l betű. Ezt a kiadást 2016 márciusában 90 572 euróért (35 millió forint) vették meg.
Aphex Twin: „Caustic Window”
A „Caustic Window” (1994) Aphex Twin elveszettnek hitt albuma, amiből mindössze pár próbanyomás maradt fent. 2014-ben vette meg a Minecraft tulajdonosa, 42 878 euróért, azaz átszámítva körülbelül 17,9 millióért.