ACNEWS

Aranyásók küzdelme: 74 szerető akarja megkaparintani az elhunyt magyar milliárdos örökségét

Több mint 70 egykori szeretőnek fáj a foga az elhunyt milliárdos magyar özvegyének az örökségére.

Hirdetés
Ad image

Több mint 70 egykori szeretőnek fáj a foga az elhunyt milliárdos magyar özvegyének az örökségére.

Hatalmas csata tört ki a néhai Alexander Thynn milliárdos brit főnemes örökségéért. A márki a halála után a vagyonát magyar származású feleségére hagyta, ám időközben ő is elhunyt. Most a férfi 74 egykori szeretője küzd azért, hogy megkaparintsa a jelentős összeget – szemlézi a Blikk.

Lord Bath-nak, azaz Alexander Thynn-nek magyar származású feleségével, Gál Annával való, mintegy 51 évig tartó házassága alatt 74 szeretője volt, akik közül most jó néhányan igényt tartanak a néhai milliárdos főnemes pénzére és ingatlanaira.

 

Thynn 2020-ban koronavírus miatt bekövetkezett halála után 157 millió fontos, azaz 70 milliárd forintos vagyonát, a szafari parkját, a kastélyát és a birtokait törvényes feleségére, Annára, valamint a lányára, Lenkára, illetve a fiára, Ceawlinre hagyta. Mindezt nehezményezték a férfi volt szeretői, akik közöl sokan a márki birtokán éltek.

Az özvegy, Anna tavaly szeptemberben 78 éves korában, Párizsban hunyt el, a végrendeletből kihagyott szeretők pedig vérszemet kaphattak, köztük Amanda Doyle is, aki nemrég beperelte a birtokot.

Doyle először a Tommy Hilfiger egyik bemutató partiján találkozott a márkival az 1990-es évek végén, állítása szerint a kapcsolatuk egészen Thynn haláláig töretlen volt. A nő ezért most „olyan ésszerű pénzügyi biztosítékra törekszik, amelyet a bíróság megfelelőnek tart”.

2004-ben egy nyaralóban lakott a 10 ezer hektáros Longleat birtokon, és reméli, hogy az 1975-ös öröklési törvény (a családra és eltartottakra vonatkozó rendelkezés) segít az ügyében. Ez a törvény kimondja, hogy azok, akik anyagilag függtek az elhunyttól, bizonyos körülmények között „pénzügyi ellátást” igényelhetnek.

Nem sokkal a főnemes halála után Doyle ragaszkodott ahhoz, hogy ő többet jelentett az arisztokrata számára, mint bármely más szeretője.

„Én voltam az egyetlen, akinek hosszú lelki és testi kapcsolata volt vele, igazi lelki társak voltunk, mint a borsó meg a héja. Ő volt az életem” – mondta a nő.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés