ACNEWS

Az egekbe szökik az olaj ára az izraeli válaszcsapástól

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Az egekbe szökhetnek az olajárak, ha Izrael megtámadja Iránt. Ez pedig jócskán hatással lesz Európára is.
Hirdetés
Ad image

A hétvégén Irán rakéta és dróntámadást intézett Izrael ellen. A két ország között körülbelül 1000 kilométer van, így a harci eszközöket több országon keresztül kellett átlőniük. „Jordánia részt vett az eszközök lelövésében, ezzel részese lett a konfliktusnak, nyilván a légterét megsértették az irániak. Irak és Szíria nem tekinthető teljes mértékben független országnak, főleg Szíria. Iráni és orosz segítséggel maradt fenn a rendszer Damaszkuszban, és Irakban is jelentős az iráni befolyás” – mondta Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője az InfoRádióban. Az azonban nem valószínű, hogy Irán megsértette volna Szaud-Arábia légterét, tekintve, hogy a két ország viszonya most kezdett el rendeződni.

A probléma az, hogy nem lehet megmondani, hogy mekkora hatást tudtak volna elérni, ha nem figyelmeztetik a törököket és egy meglepetésakció mellett döntenek. Ráadásul Irán a Hezbollah segítségével egyszerre akár több ezer eszközt is el tud indítani, ami túl is terhelheti Izrael elhárító rendszerét. Az Egyesült Államok arra kéri egyértelműen Izraelt, hogy ne legyen válasz. Nemcsak Biden, hanem Lloyd Austin védelmi miniszter a legutóbbi beszélgetésén az izraeli védelmi miniszterrel hangsúlyozta, hogy jobb, ha Izrael nem tesz semmit. „Megvan a képességük, hogy komoly csapást mérjenek Iránra” – mondta a szakértő. Demkó Attila szerint Netanjahu nincs könnyű helyzetben. A válaszcsapással ugyanis elmélyítené a háborút, amivel az országa rengeteget veszíthet, azonban, a közel-keleti politika logikája szerint, ha nem válaszol azzal elveszíti a tekintélyét.

Ráadásul, ha nem is közvetlenül, de az esetleges válaszcsapás Európát, így a magyarokat is nagyban érintené. A háború nagy hatással lehet az olajárakra is. Amíg a Vörös-tengert el lehet kerülni Afrika megkerülésével, Hormuzi-szoroson át kell haladniuk azoknak a tankereknek, amelyek Európába, vagy Kínába tartanak. Teherán pedig azzal, hogy lefoglalt egy hajót, jelezte, hogy a szoroson a haditengerészet meg tudja állítani az olajkereskedelmet.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés