Marciano a profi boksz egyik legnagyobb alakja, az egyetlen nehézsúlyú világbajnok, aki veretlenül fejezte be pályafutást. Az MTVA Sajtóarchívumának anyagából szemezgetve emlékszünk most rá.
Rocco Francis Marchegiano 1923. szeptember 1-jén, a massachusettsi Brocktonban, egy hatgyermekes olasz bevándorló családban látta meg a napvilágot. Másfél évesen majdnem belehalt egy tüdőgyulladásba. Ennek ellenér gyermekkorában már súlyt emelt és a hátsó kertben püfölte szorgalmasan a homokzsákot.
Szerényen, de tisztességben nevelkedett, a tanulásban azonban sohasem jeleskedett. A középiskolát, – ahol a baseballcsapat kiválósága volt – két év után abbahagyta. Ezután volt rakodómunkás, kubikos és munkás a helyi cipőgyárban. Mindeközben baseballkarrierről álmodozott. Húszévesen behívták a seregbe, a normandiai partraszállás alatt ellátmányt szállított a La Manche csatornán keresztül. Ekkor kezdett bokszolni, főként azért, hogy elkerülje a hadtápszolgálatot és egyéb kellemetlen „elfoglaltságokat”. Ennek köszönhetően 1946-ban megnyerte a sereg amatőr bajnokságát.
Leszerelése után amatőrként folytatta, majd első hivatásos meccsén, 1947 márciusában a harmadik menetben kiütötte ellenfelét. Szokatlan módon ezután, – a baseballkarrier reményében – visszatért az amatőrök közé. Az ökölvívással csak azután kezdett komolyan foglalkozni, hogy a Chicago Cubs baseballcsapata eltanácsolta.
Amatőrként mérlege vegyes volt, sok jövőt nem jósoltak neki: a szakértők túl idősnek, könnyűnek, alacsonynak és képzetlennek tartották. A karja túl rövid volt, így javára csak erejét és elszántságát írták. Hatalmas munkába kezdett, többet edzett, mint addig bárki. Például naponta hét mérföldet futott nehéz, külön erra a célra készített cipőben.
Profi pályafutása 1948. július 12-én kezdődött, immár Rocky Marciano néven. Eredeti nevébe a bemondóknak ugyanis mindig beletört a nyelvük. Ekkorra kialakult sajátos stílusa, amelynek lényege az ellenfelek felőrlése, félelmetes ütőerejének kihasználása lett. Mivel amatőrként volt olyan meccse, amelyet a bírók elvettek tőle, úgy döntött: tiszta helyzetet teremt és mindenkit ki fog ütni. Első tizenhat mérkőzéséből egy sem tartott öt menetnél tovább. A kilencedikben már az első menetben kiszámolták ellenfelét és csak a tizenhetedikben kellett a tíz menetet végigbokszolnia. A kiütöttek közül akadt olyan is, aki csak egy héttel később tért magához.
Hírneve 1951 októberében kapott szárnyra, amikor országosan közvetített meccsen a nyolcadik menetben kiütötte bálványát, a visszatéréssel próbálkozó Joe Louist. Egy évvel később már a világbajnoki címért húzott kesztyűt. Küzdelmes meccsen, a pontozóbíráknál vesztésre állva a 13. menetben letaglózta a regnáló bajnok Jersey Joe Walcottot. A visszavágó már sima volt, ellenfelét az első menet után eszméletlenül vitték ki a szorítóból. Marciano csak hatszor védte meg címét, de ebből ötször kiütéssel. Utolsó mérkőzésén, 1955. szeptemberében Archie Moore ellen a második menetben ő is a földre került. Rászámoltak, de a kilencedik menetben egy hatalmas ütéssel ezt az ellenfelét is kivégezte. Hét hónappal később, 1956. áprilisában bejelentette visszavonulását. Pályafutását hibátlan, 49-0-ás mérleggel zárta, 43 alkalommal kiütéssel diadalmaskodott.
A csúcson hagyta abba, és volt annyira bölcs, hogy nem kísérelte meg a visszatérést. Így maradt minden idők egyetlen veretlenül visszavonult nehézsúlyú bajnoka. Marciano 1969. augusztus 31-én, egy nappal 46. születésnapja előtt egy barátjával családi összejövetelre indult az iowai Des Moines városába. A Cessna kisgép üzemanyaga nem bizonyult elegendőnek, a tapasztalatlan pilóta pedig az esti szürkületben, viharos időben kényszerleszállást kísérelt meg. Az ereszkedő gép egy fának ütközött, a pilóta és két utasa azonnal meghalt.
Szobra áll szülővárosában, Brocktonban és abban az olasz városkában is, ahonnan apja kivándorolt Amerikába, életéről 1999-ben játékfilm készült. Részben ő ihlette Sylvester Stallonét Rocky alakjának megteremtésére, akinek neve bevallottan Marcianótól származik.
(MTI)
