A Heute úgy tudja, hogy az alagút több mint 200 méter hosszan húzódott, és több mint 25 méteres mélységet ért el.
„Több száz fegyvert, valamint több indítóállást tartalmazott, amelyeket arra terveztek, hogy Izrael államát és annak civil lakosságát vegyék célba” – közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Israel Katz védelmi miniszter.
Megállapodást írtak alá
Izrael és Libanon pénteken, amerikai közvetítéssel keretmegállapodást írt alá, amely megnyithatja az utat a két szomszédos ország közötti tartós béke felé.
A megállapodás az izraeli erők Libanonból való kivonásának feltételeként nevezi meg az Irán által finanszírozott Hezbollah lefegyverzését. Ennek során úgynevezett tesztterületeket jelölnének ki, ahol a libanoni hadsereg fokozatosan venné át a biztonsági felelősséget.
A béketárgyalások szálka a szemükben
Netanjahu és Katz közleményükben kiemelték, hogy az amerikai kormányt és az Egyesült Államok libanoni képviselőjét előzetesen tájékoztatták az infrastruktúra megsemmisítéséről. Irán és a síita Hezbollah számára szálka a szemben a Libanon és Izrael közötti közvetlen béketárgyalás.



