Több panasz is érkezett a Veszprém megyei környezetvédelmi hatósághoz, a Balatonvilágoson hetek óta terjengő bűz miatt. A kellemetlen szagot jellemzően a déli-délnyugati szél hozza, nem ritkán még a 71-es úton is érezni, sokszor zárt ablakon keresztül is eljut az orrig.
A szag forrásának nyomára sokáig nem bukkantak rá, de többen is azt mondták, hogy egy illegális szemétlerakóból származhat. Mások szerint Balatonakarattya határában ég hónapok óta belülről a szemét. Lett olyan feltételezés is, miszerint az égett hulladékra emlékeztető szag egy Balatonvilágos és Balatonfőkajár közötti gödörből árad, melyet hulladéklerakásra használt a tulajdonosa.
Állítólag a katasztrófavédelem a kráter felszínén lévő repedésekben 100 Celsius-fok körüli hőmérsékletet mért pénteken. A kivonuló tűzoltók nagy erőkkel próbálták oltani az izzó hulladékot, de egyelőre nem sikerült normalizálni a helyzetet. A következő napokban is öntik majd a vizet a gödörbe – írja az infostart.