ACNEWS

 Bekábítószerezte, többször megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette élettársát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki többször megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette élettársát.

Hirdetés
Ad image

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki többször megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette élettársát.

 A jövedelem nélküli 27 éves férfi tavaly májusban Budapesten ismerkedett meg a 28 éves nővel. Elhitette vele, hogy majd eltartja és rávette, mondja fel állását. Miután ez megtörtént, a férfi közölte vele, hogy szexmunkát kell végeznie.

A nő tiltakozott, ezért a vádlott bántalmazta és azzal fenyegette, hogy megöli őt. A megfélemlített nő ezután Budapesten, több helyszínen dolgozott prostituáltként, általában a vádlott felügyelete mellett. A férfi határozta meg szexuális szolgáltatás árát is, és a pénzt minden esetben el is vette a nőtől. A nő többször is ki akart szállni, de nem mert segítséget kérni vagy elmenekülni.
 

A férfi naponta többször kábító hatású szerek fogyasztására kényszerítette a nőt, és többször megerőszakolta.
    

A vádlott tavaly júliusban Ausztriába vitte a nőt azért, hogy ott folytassa a prostitúciót. Erre azonban már nem került sor, mert a nő segítséget kért a családjától és a rendőrséghez fordult. A férfi ekkor Franciaországba menekült, később, elfogatóparancs alapján került kézre – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-t.
 A főügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő 27 éves férfit emberkereskedelemmel, valamint szexuális erőszakkal vádolja, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta rá.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés