Ismét kórházba került a közismert színész, akinek életét nemrég Dr. Merkely Béla mentette meg.
A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív osztályán ápolják a 88 éves Bodrogit, akit mentő vitt kórházba csütörtök reggel. Élettársa ismét a professzortól kért segítséget, miután Bodrogi hajnalban fulladni kezdett, nem kapott levegőt. A Kossuth-díjas színészért Merkely küldött mentőt. Az intenzív osztályra került, mert bevizesedett a tüdeje, de nincs életveszélyben – írta az Index.
„Gyuszi hajnalban nem kapott levegőt, fulladozott, nagyon melege volt. Kinyitottam az ablakot, de továbbra sem érezte jól magát, és ekkor telefonáltam Merkely professzornak, a Semmelweis Egyetem rektorának, aki a múltkor, május 18-án is gyakorlatilag megmentette Gyula életét. Gyuszi akkor is súlyos légszomjjal küszködött, hasonló tünetei voltak, mint most” – mondta a portálnak Angéla, a színművész élettársa, aki ma megy be hozzá a kórházba.
„Azt mondja a professzor úr, nincs szó életveszélyről, Gyula meg fog gyógyulni, sőt ha rajta múlna, már menne haza”– árulta el Vass Angéla.