ACNEWS

Egyéves kisfiút marcangolt halálra a család kutyája Csongrádon

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Az egyéves kisgyerekre a családi ház udvarán támadt rá és tépte szét a felbőszült állat, míg anyja a házban tartózkodott.
Hirdetés
Ad image

Most vádat emeltek egy nővel szemben, aki két évvel ezelőtt hosszabb időre felügyelet nélkül hagyta gyermekét, akit ezalatt halálosan megsebesített a család kutyája egy Csongrád-Csanád megyei kistelepülésen – tájékoztatta kedden a vármegyei főügyészség az MTI-t. Az anyát tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

2023. július 18-án reggel a vádirat szerint a nő egyéves gyermekével volt otthon, miután a párja dolgozni ment. A nő a házban magára hagyta az önállóan már járni képes kisfiút, aki az asszony által nyitva hagyott ajtón keresztül kijutott az udvarra.

A felügyelet nélkül hagyott gyermek a terasz mellett kikötött, két nagytestű kutya közelébe ment.

Az egyik állat elkapta a gyermeket, és olyan súlyos sérüléseket okozott neki, hogy rövid idő leforgása alatt meghalt. Az anya csak jóval később, már holtan talált rá gyermekére, akihez segítséget is csak hosszabb idő elteltével hívott.

A nő bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni – tudatta az ügyész.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!