ACNEWS

Boris Johnson kikotyogta, miben halt meg II. Erzsébet

II. Erzsébet / Fotó: Shutterstock
II. Erzsébet / Fotó: Shutterstock
Boris Johnson szembe megy a királyi palota hivatalos közleményével II. Erzsébet haláláról szólva, és merőben mást állít, mint amit eddig mondtak.
Hirdetés
Ad image

Boris Johnson volt brit miniszterelnök megszegve a királyi protokollt, az emlékirataiban ellentmond II. Erzsébet királynő halálának a Buckingham-palota által közölt okának. Az „Unleashed” című könyvben Johnson azt állítja, hogy az uralkodó 2022. szeptember 8-án csontrákban halt meg. Hivatalosan II. Erzsébet „természetes halállal” halt meg.

Könyvének egyik részletében Johnson így ír: „Már több mint egy éve tudtam, hogy a csontrák egy formája van nála, és az orvosai aggódtak, hogy bármikor meredek hanyatlásnak indulhat. A nyár folyamán elég sokat fogyott. A királynő tudta, hogy már nem sokáig fog élni.”

A politikus azt állítja, hogy tisztán emlékszik a királynővel folytatott beszélgetésre: „»Jó reggelt, miniszterelnök úr« – mondta, és ahogy leültünk egymással szemben a zöld és kék kanapékra, azonnal felismertem, hogy baj van. Sápadtnak és görnyedtnek tűnt, és sötét zúzódások voltak a kezén és a csuklóján, valószínűleg infúzióktól vagy injekcióktól.”

Az elméjét azonban „teljesen érintetlenül hagyta” a betegsége. Johnson azt írja könyvében, hogy a királynő híres mosolya is többször felvillant a beszélgetés során – írja a heute.at.

„Egész nyáron tudta, hogy távozik, de eltökélte, hogy kitart, és teljesíti utolsó kötelességét: felügyeli a békés és rendezett átmenetet az egyik kormányból a másikba – és gyanítom, egy újabb távozó miniszterelnökkel bővíti rekordlistáját.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés