Ekkor az operatőr észreveszi, hogy az út mellett, megbújva a magas fűben egy leopárd sétál lassan, talán éppen préldát keresve.
Hirtelen az útra ugrik, bepánikoltatva ezzel a nagyjából ötven főből álló páviáncsapatot. A majmok először menekülnek, majd ráébrednek, hogy egységben az erő. Ekkor döbbenetes képsoroknak lehetünk szemtanúi. A páviánok visszavonulás helyett támadást indítanak a nagymacska ellen és elkezdik kergetni.
Bár a leopárd bátran állja a sarat a páviánok elleni küzdelemben, nem elég erős ahhoz, hogy visszaverjen egy ekkora erejű támadást, ezért inkább elmenekül.
„A csapat méretét tekintve azt gondoltam magamban, hogy ez a leopárd semmiképpen sem lesz elég bátor! De meglepett. Úgy tűnt, a kíváncsisága felülkerekedett rajta. A leopárd lopakodva eltűnt az út menti fűben. Becserkésző üzemmódra váltott, majd hirtelen kiugrott a fűből” – mesélte a 30 éves könyvelő, aki videóra vette az esetet – írja az index.hu.
„A páviáncsapat nagyon gyorsan reagált. Ez kizökkentette a leopárdot, majd a páviánok körbevették és harapdálni kezdték őt. Abban a pillanatban rájöttem, hogy valami rendkívüli dolognak vagyok a szemtanúja. Lélegzetvisszafojtva vártuk, mhozzá.i történik. Végül el tudott menekülni a nagymacska, néhány zúzódással megúszta” – tette hozzá.
A páviánok egyébként csak nappal védekeznek, mivel éjszaka nem látnak jól. Éppen ezért a legsebezhetőbbek az éjszakai leopárdtámadásokkal szemben.