A Vaskupolának nevezett rakétaelhárító-rendszer sem tudta elfogni az összes támadóeszközt – tette közzé a hírt a vg.hu. Az országban mindenütt robbanásokat lehetett hallani, amelyek rakétaelfogásokat, vagy becsapódásokat jeleztek. Jordániában is sor került rakéták elfogására, két hullámban indították a gyilkos eszközöket. Az izraeli hadsereg arra kérte Izrael lakosait, hogy ne mozduljanak ki.
Több közel-keleti ország – így Irán, Jordánia, Irak – lezárta a légterét, az izraeli Ben Gurion repülőtér sem indít és nem is fogad repülőgépeket, az induló járatok a földön maradnak, az érkező repülőgépeket más repülőterekre irányították át. Az iráni Forradalmi Gárda elismerte a támadást.
Egyes jelentések szerint Irán száznál is több rakétát lőtt ki Izraelre, a Jerusalem Post később már ötszázról írt. A Fehér Házban Joe Biden elnök és alelnöke, Kamala Harris válságtanácskozást hívott össze. Az Egyesült Államok egyébként már a délutáni órákban arra figyelmeztetett, hogy Irán ballisztikus rakétákkal indíthat támadást Izrael ellen, amelynek mértéke pedig az áprilisihoz lesz mérhető.
A tőzsdék világszerte idegesen reagáltak a gigantikus támadásra, kilőtt az olaj és az arany ára, a részvények zuhanni kezdtek, az izraeli sékel árfolyama is megsínylette az eseményeket. Az izraeli pénzügyminiszter már reagált a történtekre, kijelentette, hogy „Irán megbánja e percet”.