Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet – írta a Privátbankár.
Magyarország az európai inflációs élmezőnybe került
2023 elején, majd 2025 első hónapjaiban is arról szóltak a gazdasági elemzések, hogy nálunk emelkednek a leggyorsabban az árak Európában. Azóta azonban jelentősen megváltozott a helyzet: a legfrissebb nemzetközi összehasonlítások szerint ma már az európai országok élmezőnyébe tartozunk az alacsony infláció szempontjából.
Ebben nagy szerepe volt a kormány korábbi intézkedéseinek is. Az Orbán-kormány előbb egyes élelmiszerekre, majd háztartási termékekre vezetett be árrésstopot, amely elemzők és a Magyar Nemzeti Bank szerint körülbelül 1,5 százalékponttal mérsékelhette az inflációt. Ennek hatása azonban fokozatosan kifutott, így az árak emelkedése ismét lassan gyorsulni kezdett.
Mindezek ellenére Magyarország továbbra is kedvező helyen áll az európai rangsorban. A Privátbankár Európai Inflációs Körképe szerint a vizsgált 40 ország közül mindössze ötben volt alacsonyabb az infláció, az Európai Unión belül pedig csak három tagállam előzött meg minket.
Európában újra nő az infláció, de hazánk még tartja magát
Közben Európa-szerte ismét erősödik az inflációs nyomás. A 40 vizsgált országból csak hétben csökkent az éves pénzromlás áprilisban márciushoz képest, a legtöbb helyen viszont ismét emelkedtek az árak. A legnagyobb havi ugrást Bulgáriában mérték, ahol az euró januári bevezetése után 2,7 százalékponttal nőtt az infláció.
A legkedvezőbb helyzetben Svédország van, ahol már enyhe árcsökkenést mértek, az éves infláció mínusz 0,1 százalék lett. Svájcban és Liechtensteinben is alig emelkedtek az árak, míg Magyarország 2,1 százalékos inflációval a kontinens élmezőnyében szerepel.
A lista másik végén továbbra is Törökország áll több mint 32 százalékos inflációval. Romániában 10,7, Ukrajnában 8,6 százalékos pénzromlást mértek.
Az Eurostat harmonizált inflációs mutatója szerint Magyarország áprilisban 2,6 százalékos rátát ért el, amellyel hét uniós ország előzött meg bennünket. A régión belül így is az egyik legjobb adatnak számít a magyar mutató.
A növekvő infláció miatt több európai jegybank kamatemelésbe kezdett, a Magyar Nemzeti Bank azonban egyelőre kivár. Az új kormány iránti piaci bizalom miatt erősödő forint még akár kamatcsökkentést is lehetővé tehet a következő időszakban.



