A családnak és a barátoknak írt búcsúlevél megerősítette, hogy öngyilkosok lettek.
A dráma hétfőn nem sokkal este 23 óra után történt Curtetone-ban. Miközben a szerelvény a Mantova-Milánó vonalon haladt Mantova irányába, a mozdonyvezető észlelte, hogy egy olyan tárgynak ütközött, amelyet nem tudott azonosítani a sűrű köd miatt, ami beborította Mantova tartományt.
Azonnal leállította a körülbelül 130 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő vonatot, hogy megtudja, mi történt. Miután riasztotta az illetékeseket, egy lámpával a sínek mentén keresgélni kezdett. Néhány percen belül tragikus felfedezés tett: amivel a vonat néhány perccel azelőtt ütközött, az két ember volt.
Nem sokkal később a mentők is a helyszínre érkeztek, de már nem volt mit tenni.
Ha eleinte kétségek merültek volna fel, az a vizsgálat során eloszlott. Mindketten levelet hagytak hátra barátaiknak és családtagjaiknak. Az írás beszámolt a drámai döntésük okairól (nem hozták nyilvánosságra), valamint a temetéssel kapcsolatos rendelkezésekről – írta a newsprima.it.