Charlie elárulta, hogy Norvégia örök emlék, Amerika pedig mindig külön világ volt számára – hosszú utak, filctollal rajzolt térképek, szarvas a szélvédőn. Régi, jobbnál jobb sztorikat idéztünk fel a legendás zenésszel – hol mosolyogva, hol mélyen hallgatva.
Mikor voltál utoljára nyaralni?
– Két éve voltam, Tenerifén a családdal. Kicsit gondolkodnom kellett, olyan rég volt már.
Van olyan hely, ahová újra és újra visszajársz – amihez valamilyen okból kötődsz?
– Októberben 78 éves leszek, túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenütt jártam. Konkrétan bejártam a fél világot. Vannak meghívások még manapság is Európán belül és Amerikába is, természetesen. A tengeren túl rengeteget voltam, oda mindig szerettem is visszajárni. Nagyon szeretem az USA-t. Viszont, ha őszinte akarok lenni, én már nem akarok sehova sem menni. Elvagyok én itthon, a családom körében. A kisunokám már 14 éves, nívós gimnáziumba nyert felvételt. Teljesen kielégítő számomra, ha a családommal lehetek. Azt vettem észre, hogy már vezetni sem nagyon szeretek, csak rövid utakon ülök a volán mögé. 40 éve ugyanazzal a zenekarral járunk fellépni – ez is nagy büszkeség számomra.
Jól veszem ki a szavaidból, hogy Amerikában volt egy ilyen „hazatértem” érzésed?
– Szeretem Amerikát, de inkább Norvégiát mondanám ilyen helynek. 1980 áprilisibán kezdtük el a skandináv turnénkat, Norvégiában kezdtünk. Meglepő és gyönyörű volt egyszerre. Az, hogy milyen helyeken lépünk fel, hogy mennyien szeretnek bennünket. A szobákban padlófűtés volt, amiről akkor itthon még nem is tudtuk, hogy létezik egyáltalán. Ott úgy éreztük magunkat, mint a The Beatles. Norvégia minden pontja egy csodadoboz, gyönyörű, nem lehet betelni vele.
Van olyan furcsa – ne adj Isten logikátlan – szokásod, amit utazás előtt csinálsz?
– Utazás előtt soha nem tudok aludni. Egyszerűen nem megy. Mindenkinek oda kell érni és tisztességesen elvégezni a munkáját, ez azért igencsak feszültté tette az embert az utazások előtt. Emlékszem, ha új helyre mentünk játszani, mindig három nap próbaidő volt. Három esti koncert, aztán szerződtek, vagy ki is rúghattak. Mesélhetnénk olyan – máig népszerű zenekarokról – akiket két nap után kirúgtak. Odaát mások ám a feltételek. Eleve angolul kellett énekelni – ez a legtöbb magyar ajkú énekesnek nem igazán ment akkoriban. Show-t kellett csinálni, műsorvezetőnek is kellett lenni, vagy akár épp kísérni más műsorát a zenéddel.
Van olyan szokásod, amit csak külföldön engedsz meg magadnak?
– Nincsen semmi különös, mindenhol megengedek magamnak mindent. Az Istentől kaptam egy olyan tehetséget, hogy nagyon kevésszer fordult elő, hogy elmentem valahová a saját pénzemből nyaralni, vagy kirándulni. Rengeteg helyen jártunk a zenekarommal és mindamellett, hogy esténként szórakoztattuk a közönséget, napközben bejártuk a világ csodálatosabbnál csodálatosabb helyeit. Ilyenkor egyszerre voltam nagyon boldog meg boldogtalan is. Nehéz a családtól, a szeretteidtől távol, és nem kárpótol az a rengeteg szép hely.
Ha külföldön jársz, másképp öltözködsz, mint itthon?
– Nem egyáltalán nem. Viszont észrevettem egy érdekes dolgot: Amerikában tornacipő, szmoking, szakadt farmer – mindent hordanak mindennel. Őket nem érdekli az öltözködés és a nagy márkák. Ez az európai emberek között mérvadó. Az USA-ban ha felveszel egy bőrdzsekit fehér pólóval és egy világos farmerrel, megvagy. Odaát még áll az a mondás, hogy teljesen mindegy, mit veszel fel, ha nem vagy önazonos. A ruha csak azt öltözteti igazán, akivel összhangban van. Sokan itthon beöltöznek a drágábbnál drágább ruhákba, aztán úgy néznek ki, mint egy homeless.
Mi volt a legfurcsább tárgy, amit magaddal vittél egy-egy utazásra?
– Tudod, akkoriban mi a legtöbbször autópályákon száguldoztunk, vagy tengeren utaztunk. 10 órás utakat nyomtunk le együtt – öt, hat határon keresztül hajtottunk, széthajtható térképekkel, vagy még azzal sem: egy négyzetrácsos füzetbe, filctollal berajzoltuk magunknak az utat. Na, ha mindenképp mondanom kell egy furcsa tárgyat, akkor ez utóbbit mondanám. A mai emberek számára – gps-szel a zsebükben – felfoghatatlan az az élet.
Vannak olyan emlékezetes utazásaitok, amelyet máig felemlegettek?
– Most így az jutott eszembe, amikor egyszer egy kollégám vezetett és szarvassal ütköztünk. De volt olyan is, amikor egy másik zenésztársamnak az autóját lopták el. De rengeteg érdekesebbnél érdekesebb sztorink van – hát van miből meríteni, pár éve csináljuk ezt a dolgot.
