ACNEWS

Csak Siba, a házőrző kutya felelős az egyéves Danika haláláért

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Még senkit nem gyanúsított meg a rendőrség a Tömörkényen három hónapja elhunyt kisfiú tragédiája ügyében.
Hirdetés
Ad image

Mint azt az AcNews megírta, július 18-án reggel 8 óra után K. Alexandra arra ébredt, hogy a kisfia nincs a házban. Az anya a poros udvaron talált rá a gyerekre, a láncra kötött német juhász, Siba mellett. Az orvos szerint akkor már fél órája halott lehetett. Azóta az édesanyját tanúként kihallgatták, de hivatalosan még mindig nincs felelőse a tragédiának.

„Megkaptam az értesítést, hivatalosan is megerősítették, amit sejtettem. Danika halálát a kutyánk harapása okozta. Ezért Sibát elaltatták – nyilatkozta az AcNewsnak a gyászoló édesanya. – Minden nap megsiratom a kisfiamat, képtelen vagyok elengedni őt. Közeledik a halottak napja, akkor kimegyek hozzá a temetőbe. Egyedül utazom oda, hogy csak vele lehessek.”

Alexandrának a tragédia óta összeomlott az élete. Gyermekével közös apja még a baleset napján elüldözte őt a tömörkényi otthonukból. Később új párt talált magának, akivel a napokban szakított, mert mint mondta, megölte az állandó féltékenységével.

„Most az édesanyám élettársának családjához költöztem Igar-Vámszőlőhegyre. Négyen élünk az egyikük fizetéséből, szóval nélkülözünk. Közben rendeződni látszik a kapcsolatunk a kisfiam, Danika édesapjával – árulta el Alexandra. – Egyre gyakrabban beszélünk telefonon, már az is szóba került, hogy visszaköltözöm hozzá Tömörkénybe. Ha így is lesz, nem szeretnék közös gyereket vele. Biztos vagyok abban, hogy már semmi nem lesz olyan, mint régen. A tragédia őt is megváltoztatta. Remélem, Tömörkényben találok majd munkát, bármit elvállalok. És imádkozom érte, hogy ne kerüljek börtönbe, mert azt biztosan nem élném túl.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés