ACNEWS

Csodás zuhanás: túlélte a négyéves, hogy kiesett az ötödikről

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A baleset a főváros XII. kerületében történt. A kisfiú végül életveszélyes sérülések nélkül úszta meg a zuhanást.
Hirdetés
Ad image

Valóságos csodának köszönheti életét az a négyéves kisfiú, aki hétfő délután egy ötödik emeleti ablakból zuhant ki Bécs Meidling kerületében. A gyerek puffanását egy teraszon álló faasztal tompította, melynek köszönhetően életveszélyes sérülések nélkül úszta meg az esést – írja a Kronen Zeitung.

A bécsi rendőrséget április 7-én, a délutáni órákban értesítették a balesetről, amely során egy négyéves, afgán állampolgárságú kisfiú zuhant ki egy társasház ötödik emeletéről. A helyszínre érkező mentők megállapították: a gyermek életét egy faasztal menthette meg, amely becsapódás következtében ripityára tört.

„Ez az asztal volt a fiú életmentője” – nyilatkozta Andreas Huber, a bécsi mentőszolgálat szóvivője, hangsúlyozva, hogy a gyermek csodával határos módon élte túl a zuhanást.

A kisfiút a helyszíni ellátás után kórházba szállították, sérülései nem bizonyultak életveszélyesnek.

Az ügy kapcsán indított nyomozás során kiderült, hogy az édesanya nem tartózkodott otthon a baleset időpontjában, mert lánygyermekét orvoshoz kellett kísérnie. A 45 éves nő három gyermekét – köztük a négyéves kisfiút, valamint annak 9 és 12 éves testvérét – egyedül hagyta a lakásban. A felelőtlen anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!