Szentkirályi Alexandra a Napindító vendége volt. Ott mondta el, hogy ’abszolút tartható, hogy decemberre egyszámjegyű legyen az infláció, sőt reményeik szerint akár már novemberben is beszámolhatnak erről’.
A politikus közlése szerint, az infláció letörésében az egyik legfontosabb eszköz az online árfigyelő és a kötelező akciók.
„Eredetileg szeptember 30-ig szólt a kötelező akciózás, de ezt meghosszabbítottuk az év végéig, mert azt látjuk, hogy ez egy nagyon hatékony fegyver az emberek kezében, hogy az árak ellen tudjanak küzdeni.”
Szó esett a kormány családpolitikájáról is. Ezen a ponton elmondta, hogy döntés született a jól működő babaváró hitel és a falusi CSOK megmegtartásáról és kibővítéséről – írja a HírTV.
„A nem falusi CSOK-ot kivezetjük és a helyébe egy ennél is hatékonyabban működő új támogatási formát fogunk bevezetni, ha úgy tetszik egy CSOK pluszt, amiről a következő hetekben születhet majd döntés” – árulta el a műsorban, de hogy ez pontosan mit is fog jelenteni, egyelőre titok marad.