A francia és ukrán sajtó beszámolói szerint a támadás egyik áldozata Vadym Jermolaiev ukrán ingatlanfejlesztő, akit a hatóságok szerint súlyos állapotban szállítottak kórházba. A robbanásban megsérült a férfi párja, valamint 13 éves fia is.
A detonáció helyi idő szerint este 21 óra előtt néhány perccel történt Monacóban, a Rue Révérend Père Louis Frolla egyik lakóépületében, nem messze a francia határtól. A monacói kormány közlése szerint a robbanást egy csomagbomba okozta, amelyben a nyomozók első megállapításai alapján csavarok és fémgolyók is lehettek, így a szerkezet célja feltehetően a lehető legsúlyosabb sérülések okozása volt.
Christophe Mirmand, Monaco államminisztere az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy egyértelműen szándékos robbantás történt. A hatóságok büntetőeljárást indítottak, és nagy erőkkel keresik az elkövetőt.
A támadás előtti pillanatokról készült biztonsági kamerás felvételek alapján a nyomozók egy férfit keresnek, aki a gyanú szerint egy hátizsákot helyezett el az épület bejáratánál közvetlenül a robbanás előtt. A monacói kormány tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt a kamerarendszer rögzítette, amint gyalogosan Franciaország irányába menekült.
A helyszínre több mint száz rendőrt és mentőegységet vezényeltek. A sérülteket a közeli franciaországi Nizza kórházába szállították, a szülők állapotát a jelentések szerint kritikusnak minősítették.
„Szörnyű bűncselekmény”
A robbanás komoly megrázkódtatást okozott a hercegségben, amely a világ egyik legbiztonságosabb országának számít. II. Albert monacói herceg „szörnyű bűncselekménynek” nevezte a történteket, és kijelentette, hogy az egész monacói közösséget sokkolta a támadás. Hangsúlyozta, hogy minden érintett állami szolgálatot mozgósítottak, és a francia hatóságokkal együttműködésben dolgoznak az ügy felderítésén.
Vadym Jermolaiev ukrán ingatlanfejlesztőként vált ismertté, azonban néhány évvel ezelőtt elhagyta Ukrajnát. Az ukrán hatóságok 2023 decemberében szankciókat vezettek be vele szemben. A hatóságok egyelőre nem közöltek információt arról, hogy mi lehetett a támadás indítéka, és azt sem, hogy az elkövető kapcsolatban állt-e közvetlenül az üzletemberrel.
A monacói vezetés szerint ilyen jellegű erőszakos támadásra a fejedelemség történetében korábban nem volt példa. A nyomozás jelenleg is zajlik, a rendőrség pedig igyekszik feltárni, ki állhatott a célzott robbantás mögött.



