Április elején minden magyar sajtóorgánum megosztotta a hírt, miszerint a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján Katzenbach Imre meggyilkolásában bűnösnek találták Majka egykori cimborájának testvérét és társait, akik mindvégig tagadták, hogy elkövették volna a vérfagyasztó bűntettet – azt, hogy még 2009-ben halálra verték futballistát. Az életfogytiglani börtön hallattán – aki éppen az Ázsia Expressz forgatásán volt – azonnal összetört.
Curtis: „Elmentek a k#rva anyátokba”
A rapper most Facebook-oldalán adotthangot fájdalmának. Széki Attilát feldühítette a hír, hogy testvére 27 év börtönt kapott, miközben VV Fanni gyilkosa ennél jóval kevesebbet kell, hogy rács mögött töltsön.
„Tudjátok, mi a vicc… és mi b*sz fel engem, de k*rvára! Az, hogy a bátyám úgy kapott 27 évet, hogy egy hazug, manipulatív, börtönviselt patkány hazudott valamit. Ezek után a bátyám saját maga kérte a hazugságvizsgálatot, és átment rajta! Ellentétben azzal a patkánnyal, aki be akarta sározni! Az megbukott a hazugságvizsgálaton”
– írta felháborodva a közösségi oldalán Curtis, aki így folytatta:
„Erre most itt van ez az ember, akiről felvétel van, hogy cipeli szerencsétlen lányt a házon át, majd beteszi a kocsiba. Nyilvánvaló, ő tette! Amit felvétel és sok más bizonyíték is alátámaszt… Ő csak 20 évet kapott! ‘Kedves, tisztelt’ bíróság… Elmentek a k#rva anyátokba!!!”
– tette hozzá Facebook-posztjában a híresség.