ACNEWS

December 2-ig lehet jelentkezni a középiskolai írásbeli felvételire

Idén 541 középiskola írt elő írásbeli felvételit a hozzá jelentkező tanulóknak. Az OH honlapján elérhetők ezeknek a középiskoláknak az adatai, valamint az az elektronikus keresőfelület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók.

Hirdetés
Ad image

A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak a 2023/2024-es tanévben, és megjelölték azt is, hogy milyen felvételi eljárásban veszik fel a jelentkezőket. Közülük 541 középiskola – az intézmények 48 százaléka – jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt központi írásbeliken. Ha egy tanuló februárban ezek valamelyikére beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

A jelentkezést december 2-ig ahhoz a vizsgaszervező középiskolához kell beadni, amelyben a felvételiző a vizsgáit meg kívánja írni.

A központi felvételi vizsgákkal és a középiskolai felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információk elérhetők az oktatas.hu honlapon – tudatta az OH. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés