ACNEWS

Döbbenetes átváltozás! – Kullai Timi: Tiszteletbeli „fekaként” tartanak számon

Az évek alatt alaposan megváltozott az énekesnő. A La Bouche egykori énekesnője most elárulta, hogy minek köszönhető az afrikai kinézete.

Hirdetés
Ad image

Az évek alatt alaposan megváltozott az énekesnő. A La Bouche egykori énekesnője most elárulta, hogy minek köszönhető az afrikai kinézete.

Kullai Timit annak idején az X-Faktorban ismerhette meg a nagyközönség, hangjával pedig mindenkit elkápráztatott. Ez már 2012-ben volt, és ha visszanézzük a régi képeit, bizony észrevehetjük, hogy nem apró változásokon ment keresztül mind belsőleg, mind pedig külsőleg. A hófehér bőrű lány, az évek során szép lassan egy afrikai királynővé nőtte ki magát.

Ez persze sokaknak szemet szúrt, ám eddig a pontig nem igazán akart beszélni erről a változásról. Mi is megpróbáltuk korábban megkérdezni, hogy mi van a háttérben, de akkor azt a választ kaptuk, hogy nem ment végbe semmilyen változás. Most viszont kitárta a gondolatait ezzel kapcsolatban, és elmondta, mi is történt vele pontosan.

„Tartozom nektek egy vallomással… Bizonyára észrevettétek, hogy itt valami afrikai agybaj trópus lett úrrá rajtam az elmúlt években, melyről úgy igazán soha nem is beszéltem Nektek és talán emiatt sokatoknak erős és hirtelen megőrülésnek is tűnhetett ez a változás… Nem, nem őrültem meg, nem politika, nem propaganda, s nem is valamiféle kóros identitászavarom van, sőt, egész egyszerűen végre van lehetőségem és kellékeim kifejezni és megélni ezt a (nem tudom honnan belém reinkarnálódott, – ha létezik ez egyáltalán), megmagyarázhatatlan, kiskorom óta tartó afrikai vonzalmam! Ezelőtt soha sehol, valamint senki mellett nem tudtam a múltban kiélni ezt, de még saját magamban sem megélni, hiszen az ilyen-olyan hazai zenekarok, tehetségkutatók nyilván határt szabnak az efféle konkrét belső erőnek. Pár éve van csak igazán lehetőségem önmegvalósítani és megélni ezt a megmagyarázhatatlan tiszteletem, szeretetem és az ennél talán tényleg sokkal, de sokkal mélyebb, bennem élő Fulani gyereket! – kezdte a Facebookján az énekesnő, majd azzal folytatta, hogy az afrikai emberek inspirálják a legjobban művészetét. –  Na ezért ez a sokféle afrikai hajköltemény, arculat és érdekes érzelemvilág, amit tapasztalhattok az energiamezőm körül. Ismerem az afrikai lét egész történelmét, értem és érzem a fájdalmukat, a kirekesztettségüket, érzem a másságot a bőrömön és küldetésként segítem minden olyan mozgalmukat, amely ez ellen a kirekesztettség ellen küzd több mint száznegyvenöt éve. Tisztelem és csodálom azt a kollektív erőt és testvériséget, amit képviselnek a világ minden részét összekötve, valamint művészetem legnagyobb küldetés példája, ahogyan ők ezt a fájdalmat szenvedéllyé átalakítva, erős rezgést ültetnek a zenébe.”

Ezek után kitért arra is, hogy színes bőrű kollegái már közéjük tartozónak érzik.

„Most szárnyal a lelkem, most lettem igazán önazonos azzal, amit belül 5 éves koromtól kezdve érzek, mely azóta csak tovább erősödhetett s feltöltött még nagyobb szabadsággal, boldogsággal és önigazolással, amióta a színes bőrű, külföldi kollégáim és kolléganőim is közéjük valónak éreznek, és már-már tiszteletbeli fekaként tartanak számon.  Továbbá mára, gondolkodó/elmélkedő emberként ez az önismereti siker rávilágított arra a fontos üzenetre is, amit ezúton szeretnék Nektek átadni, hogy merjetek azok lenni, amit belül éreztek! Nem számít, ki mit mond, mit akarnak letolni a torkunkon, butítani, elvenni a szabad egyéniséget mind a zenében, mind az élet minden területén, és nem számít, milyen sorba akarnak beállítani a fogyasztói társadalom divattrendjei sem. Ne hagyjátok magatokat soha befolyásolni, irányítani. Merjetek másnak lenni. A bennünk élő gyermek elmondja, kik vagyunk, mi a küldetésünk és ahhoz mik lehetnek az eszközök. Legyetek azok, akiket belül éreztek magatokban és hagyjátok sodródni az érzést! Sohasem késő. A bennünk élő gyermek türelmesen vár.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!