Közismert, hogy Donald Trump imádja a gyorséttermi ételeket. Kedvence még a jól átsütött steak és rajong az Oreo kekszért is. Nemrégiben azonban arról számolt be, hogy diétába fogott és jelentős súlyt veszített – írja a dailymail.co.uk. A forrás szerint Donald Trump 2022 szeptembere és 2025 eleje között nem kevesebb, mint 30 fontot, azaz nagyjából 14 kilót adott le.
A politikus fogyása kapcsán korábban találgatások kaptak lábra. Ezek szerint valamely mostanában divatos étvágy- és súlycsökkentő szernek köszönheti a súlyvesztést. Az elnök azonban cáfolt és egy interjúban beszélt speciális diétájáról az egyik riporternek. „A legnehezebb módot választottam. Dolgozom. Egy ideje annyira elfoglalt lettem, hogy nem tudtam sokat enni. Nem tudok úgy leülni és enni, mint egy olyan ember, mint ön. Más leülhet és ehet, nekem azonban kicsit keményebb a helyzetem – mondta. Az elnök ezután hozzátette, hogy egyébként is az volt a terve, hogy formába hozza magát.
Trump felesége, Melania is segített a fogyásban. Köztudomású, hogy a first lady csak egészséges ételeket eszik és kerüli az alkoholt is. Készséggel adott tanácsokat a férjének, hogyan étkezzen egészségesebben és hogyan zárja ki életéből a csábításokat. Az elnöki pár Mar-a-Lagói rezidenciáján például desszertbüfé működik, amely két tucatnyi házi süteményt, pudingot és hasonló nyalánkságokat kínál. Melania tanácsai alapján Trump egy ideje nagy ívben kerülte a finomságokat.
Az elnök a 2024-es kampány alatt folyamatos orvosi felügyelet alatt állt. Kezelőorvosa akkor „kiválónak” nevezte Trump egészségi állapotát. Most arról számolt be, hogy az elnök testsúlya elsősorban egy továbbfejlesztett diéta és a folyamatos napi fizikai aktivitás révén csökkent. Hozzátette azt is, hogy Trump betartotta a részére meghatározott szigorú menetrendet.
Trump várhatóan egy hónap múlva vesz részt az elnökök számára kötelező, időszakos egészségügyi vizsgálaton a Walter Reed Nemzeti Katonai Egészségügyi Központban. Minden bizonnyal sokkal kedvezőbb eredmények születnek, mint első elnökségének végén, amikor elhízottnak ítélték és figyelmeztették a magas vérnyomására is.
A forrás emlékeztet arra, hogy Donald Trump továbbra sem dohányzik és alkoholt sem fogyaszt, habár imádja a gyorséttermi ételeket és a pizzát is. Első ciklusa idején egy tipikus Trump-vacsora két Big Macből, két halas szendvicsből és egy csokis shake-ből állt. Nagyon valószínű, hogy az elnök manapság már sokkal szerényebben étkezik. Trump egyébként a legidősebb beiktatott amerikai elnök. Második ciklusát 78 évesen és 220 naposan kezdte meg. A második helyezett éppen az elődje, Joe Biden, aki hivatalba lépésekor 78 éves és 61 napos volt.