ACNEWS

Dráma a Sztárboxban: Árpa parasztlengőkkel verte meg Tenyát

Árpa Attila parasztlengői letaglózták Pintér Tibort Fotó: RTL
Árpa Attila parasztlengői letaglózták Pintér Tibort Fotó: RTL
Az őrjöngő szurkolók előtt mint két gőzmozdony, úgy ugrott egymásnak a két nehézsúlyú színész, de gyorsan elfogyott a levegőjük.
Hirdetés
Ad image

A 100+ kilós színészek előtt Molnár Áron és Józan László csapott össze. Azonban már az első menetben véget is ért a meccs. Ennek oka, hogy miután Józan László edzője bedobta a törölközőt, a mérkőzést vezető bíró úgy látta, a Barátok közt egykori sztárja tényleg nem tudja folytatni a mérkőzést. Szerencsére ezután a pehelysúlyú lányok cicaharca megalapozta meg a hangulatot. Itt Dobos Evelin győzött Nyáry Diával szemben. Majd elkezdődött a nagyfiúk játéka: tapintható volt a feszültség, amikor Árpa és Tenya lépett a ringbe. Pintér Tibor az első fél percben ment előre, de sokkal hamarabb elfáradt, mint a média fenegyereke. Árpa Attila parasztlengői úgy szálltak a levegőben, mint a győzelmi zászló. Többször is végigkergette a ringben a Nemzeti Lovas Színház igazgatóját, akinek a levegővétel is nehézséget okozott. A harmadik menetben a bíró rá is számolt Pintérre.

Mindkét boxoló úgy várta a negyedik menet végét jelző gongot, mint a Messiást. Végül a pontozóbírók döntése alapján Árpa Attila keze lendült a magasba. A győztes színész ezután a nézőtéren helyet foglaló, születésnapját ünneplő  édesapját, Árpa Józsefet köszöntötte. Neki ajánlotta a győzelmét is.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés