Hat napja, hogy Sütő Anett és négy kisgyermeke földönfutó lett, miután a csörögi ikerházban lakó szomszédja otthona kigyulladt. Majd a lángok átterjedtek az ő lakására is. Anett és a gyerekek pizsamában menekült ki ikerházból. Az utcán sírva nézték végig, ahogy az otthonuk porig ég. A család ideiglenes egy budapesti átmeneti szállóra került, az emberek segítsége nélkül nem tudják újra felépíteni a házukat, az életüket. Anett összeomlott, hiszen egyedülálló édesanyaként neveli a fiait és 9 hónapos kislányát. A szülei már nem élnek, a rokonai maguk is nehéz körülmények között élnek, nem tudnak segíteni.
„A gyerekek rémültek voltak, nem értették, hogy most mi lesz és hogy lesz. Sírtak egyfolytában – mondta Sütő Anett a Metropolnak. Akinek az önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat segített, hogy visszatérhessen Csörögre.
„Nagyon sokan összefogtak értünk és úgy néz ki, hogy egy héttel a tragédia után, pénteken hazatérhetünk. Igaz a saját házunk még romokban van, de egy ideiglenes megoldást kaptunk Csörögön, így legalább már a településre hazatérhetünk, ahol éltünk – hálálkodott az édesanya. – A legnagyobb álmunk, hogy ismét legyen otthonunk, ahol szeretetben és békességben élhetünk. Nagyon bízom benne és minden erőmmel arra fogok törekedni, hogy ezt ismét megteremtsem gyermekeim számára! Sose fogom feladni.”