Az egész országot megrázta a hír, amikor kiderült, hogy a hegymegi falucskában egy helyi testvérpár brutális módon megölte és megerőszakolta egy 94 éves nénit. A rendőrség elfogta B. Gábort és B. Gézát. A fiatalabbik fivér elismerte a gyilkosságot, beismerő vallomást tett a testvérére is, amit később visszavont.
Az is kiderült, hogy kirabolták a nagymamát, 100 ezer forintot találtak nála. Most emberölés és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség az elvetemült testvérpárt. Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért a két férfire. Ha már az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket, és lemondanak a tárgyalás jogáról, 35 év múlva szabadulhatnak.
A vádiratból kiderült, hogy a két férfi részegen bement a 94 éves asszony házába, majd összeverték, megerőszakolták és kirabolták – írta a 24.hu. Az áldozatot eszméletlen állapotban, mezítelenül, a fűtetlen ház hideg padlóján hagyták. A férfiak a házban elrejtett több mint egymilliót nem találták meg. Később az egyik férfi visszament a házba, és újra megbecstelenítette a már életjelenségeket sem mutató asszonyt.