A SpaceX tőzsdei bevezetéséhez készült dokumentum maga is elismeri, hogy a vállalat „erősen függ Musk folyamatos szolgálatától és teljesítményétől”, miközben nincs garancia arra, hogy egy esetleges távozása után gyorsan megtalálnák a megfelelő utódot.
A probléma túlmutat a két vállalat vezetésén. A Tesla és a SpaceX együttes piaci értéke megközelíti a 3 billió dollárt, és részvényeik egyre több indexalapon keresztül jutnak el olyan befektetőkhöz is, akik közvetlenül nem feltétlenül választották volna Musk vállalatait. Ha Musk váratlanul kiesne, az komoly árfolyamveszteséget okozhatna.
Ennek oka, hogy a befektetők nem csupán a vállalatok teljesítményére, hanem Musk személyére és jövőképére is fogadnak. A SpaceX esetében ilyen például a Mars kolonizációja, az űrbeli adatközpontok vagy a humanoid robotok tömeges fejlesztése. „Csak egy Elon Musk van” – fogalmazott Dan Ives technológiai elemző, aki szerint ez egyszerre áldás és átok a befektetők számára.
A helyzet sok tekintetben emlékeztet Steve Jobsra. Az Apple társalapítójának betegsége és későbbi halála idején a befektetők különösen érzékenyen reagáltak a személyével kapcsolatos hírekre. Jobs azonban még időben gondoskodott arról, hogy a vállalat kultúrája és tudása nélküle is fennmaradjon, és utódja, Tim Cook már ismert, stabil vezetőként várta az átmenetet.
Musk vállalatainál éppen ez a kérdés a legnagyobb bizonytalanság. Bár mind a Teslánál, mind a SpaceX-nél vannak tapasztalt vezetők, nem világos, hogy Musk különleges vízióját és döntési képességét mennyire sikerült intézményesíteni. A SpaceX nyilvánosan is elismeri: egy Muskéhoz hasonló képességekkel rendelkező utód megtalálása hosszú és bizonytalan folyamat lehet.
Musk tehát jelenleg a birodalma legnagyobb motorja – de egyben annak egyik legnagyobb sebezhetősége is. A befektetők ezt tudják, ám a kérdés egyre sürgetőbb: vajon Musk vállalatai akkor is ugyanilyen értékesek lesznek, ha egyszer már nem Musk vezeti őket?
(via)



