ACNEWS

Elon Musk sci-fi-be illő ötlettel állt elő

Illsuztráció / Kép: Pixabay
Illsuztráció / Kép: Pixabay
Elon Musk ismét megdöbbentette a közvéleményt és a tudományos világot. Alagutat fúrna New York és London között.
Hirdetés
Ad image

A világ valaha volt leggazdagabb embere, Elon Musk olyan ötlettel állt elő, amely a merészsége miatt legfeljebb a sci-fikben fordulhatott elő korábban. A milliárdos kijelentette, hogy meg tudná építeni a transzatlanti alagutat, amelyben szélvészgyors vonatok közlekednének az Egyesült Államok és Európa között – tudósított az infostart.hu.

Musk úgy véli, hogy Boring Company nevű cége a korábbi becslésekkel ellentétben töredék áron, mindössze 20 milliárd dollárért el tudná készíteni az alagutat, amely London és és New York között húzódna. A világ leghatalmasabb építkezése 4800 kilométer hosszú átjárót eredményezne, a benne futó, hyperloop technológiát használó vonatok pedig egy óra alatt tennék meg a két végpont mögötti távolságot. Az ötlet kétségtelenül csábító, hiszen jelenleg 8 órát vesz igénybe a repülőút a két nagyváros között. A hyperloop technológia elvben és laboratóriumi körülmények között ugyan működőképesnek bizonyult, ám ekkora léptékben még soha nem próbálták ki. A működése vákuumzáras alagúton és mágneses elven lebegő szerelvényeken alapul. A surlódás nélkül futó kocsikat a folyosó másik végén gerjesztett vákuum szippantaná magához, illetve gyorsítaná iszonyatos sebességre.

A szakértők első megdöbbenésükből ocsúdva hangoztatták, hogy ha megvalósulna a beruházás, beláthatatlan következményekkel járna az ökoszisztémára nézve, illetve óriási mennyiségű szén-dioxid gázzal terhelné a légkört. Az pedig a ráadás, hogy az extrém mélységben húzódó alagút vajon milyen módon tudna ellenállni az óceán nyomásának és a szeizmikus erőhatásoknak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!