Mint azt az AcNews megírta, a körözött J. Lászlót órákig győzködték a rendőrök, hogy adja meg magát, hiába. Amikor a kommandó benyomult a házba, a férfi flexszel belevágott a gázpalackba. A robbantón kívül egy TEK-es kommandós szörnyethalt, többen megsérültek. Ambrus Attila jó kőhajításnyira lakik a robbantó, J. László házától. A Viszkis elárulta, ami történt, az nem érte meglepetésként őt és a családját.
Utálta a rendőröket
„Éjszaka érkeztem haza Írországból, már a robbantás után. Lászlóval néhányszor találkoztam, amikor a gyerekemért biciklivel néha ott mentem el, ahol ő lakik, de soha nem beszéltünk. A srácnak komolyabb gondjai voltak. Régebb óta voltak problémái a hatóságokkal, volt egy közüzemi tartozása, utálta a rendszert, a rendőröket. Egyébként masszőr volt, de úgy tudom, festegetett is” – nyilatkozta a Blikknek a Viszkis.
„Úgy érezte, igazságtalanul többet kell fizetnie az áramért, aztán ki akarták lakoltatni, a Suzukiját is elvették. Nagyon sok apró tényező miatt jutott el idáig. Az egész igazságszolgáltatásra, a rendőrökre is haragudott. A faszi nem volt egyszerű gyerek, nagyon magas volt az igazságérzete, ezért megmondom őszintén kódolva volt, hogy valami történik majd.”
Tudták, hogy beszámíthatatlan
„Már többször kint voltak nála a rendőrök, így ismerték, tudták, hogy beszámíthatatlan. Köztudott volt, hogy készül valamire, de ezt senki nem vette komolyan” – vélte Ambrus Attila.
A robbanás következtében nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg, többségük már otthonában lábadozik. Öt embert még kórházban ápolnak. Közülük egy rendőr állapota súlyos, nem életveszélyes, intenzív osztályon légzéstámogatásban részesítik. Négy másik rendőr sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, valamennyiük állapota stabil.