A zaol.hu-nak a lap egyik olvasója számolt be arról, hogy többen rosszul lettek, miután egy zalaegerszegi étteremben az ebédmenüből ettek. Tegnap, december 11-én 12 embert kellett ételmérgezés miatt kórházba szállítani. A betegekben a közös, hogy mindegyikőjük ugyanazon étteremben evett és ugyanazt a menüt rendelték.
A lap értesülései szerint tegnap délután 5 óráig bezárólag öt beteget vettek fel a sürgősségin. Ahol az állapotuknak megfelelően kezelték őket, majd haza is mehettek. Az étterem vezetője neve elhallgatását kérve azt mondta, hogy a zöldséges gombalevesnek több olyan összetevője is volt, ami rosszulléthez vezetett. Azonban a szakács megkóstolta az ételt és nem lett rosszul. Ennek ellenére nagyon sajnálja a történteket és be is jelentette a kormány népegészségügyi osztályának az esetet, akik ma kezdték el átvizsgálni az alapanyagokat. Kezdve a lejárati dátumokkal.
„2024. december 11-én az egyik zalaegerszegi étteremben 22 fő fogyasztott kereskedelemben vásárolt csiperkegombából készült levest. Ezt követően 17 főnél jelentkezett hányással, hasmenéssel járó tünet. Az érintettek közül 12 fő részesült kórházi ápolásban, az egészségügyi intézményt azonban már valamennyien elhagyhatták” – olvasható a Zala Vármegyei Kormányhivatal válaszában.