Megszűnt az egyik legismertebb és legnépszerűbb inhalációs gyógyszer tb-támogatása – írta meg a telex.hu. A hírt megerősítette a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) is, amely közölte, hogy a gyógyszert annak forgalmazója, a GSK töröltette a magyar támogatási listáról. A NEAK-tól kapott információk alapján a szalbutamol hatóanyagot tartalmazó inhalációs eszköz december 1-ét követően támogatás nélkül, teljes áron kapható a patikákban. Az asztmagyógyszert eddig néhány száz forintért árusították, azonban december 1-től közel 4000 forintba kerül.
Az asztmagyógyszer fulladásos panaszok esetén használható és pillanatnyilag az egyetlen, amelyet 6 év alatti gyerekek is kaphatnak. Felnőttek számára létezik ugyan helyettesítő készítménye, de az por formájában kapható, ráadásul kiváltása is nehézkes. Ezt a port ugyanis háziorvos nem, csak tüdőgyógyász-szakorvos írhatja fel a betegeknek. E készítmény ára egyébként pillanatnyilag 1296 forint, támogatás esetén pedig 173 forintért lehet beszerezni.
A NEAK közleményéből kiderült, hogy GSK nem vétett a hatályos szabályok ellen. A gyógyszerek forgalmazói számára ugyanis megengedett, hogy termékeik árát megemeljék, illetve töröltessék őket a tb által támogatott eszközök köréből. Egyelőre még ismeretlenek a GSK döntése mögött álló indokok. A NEAK azt is megerősítette, hogy a por formájában kapható helyettesítő gyógyszer valóban nem adható 6 éven aluli gyermekeknek.