ACNEWS

Ezért akarja megérni a novembert a 100 éves amerikai exelnök

Jimmy Carter / Fotó: Shutterstock
Jimmy Carter / Fotó: Shutterstock
Az Egyesült Államok egykori elnöke ma 100 éves. Ő az USA történetének leghosszabb ideig élő elnöke. Ő adta vissza a Szent Koronát.
Hirdetés
Ad image

Kedden Jimmy Carter szülővárosában, az 500 lakosú Georgia állambeli Plainsben nagy pompával ünneplik 100. születésnapját. Még szeptemberben egy másik koncertet is adtak a jubiláns tiszteletére Atlantában, amelyen Donald Trump kivételével az összes élő elnök felszólalt.

Az ünnepségek azt bizonyítják, hogyan változik Carter státusza az amerikai történelemben, és hogy mennyi mindent elért már politikai visszavonulása után. Carter ma már népszerű személyiség, annak ellenére, hogy elnökségét sokan bírálták, és a történelem egyik legrosszabbjának tartották.

Carter – mogyorótermesztők fia, egykori tengerész és farmer – 1977-ben a nagyközönség számára még viszonylag ismeretlen volt. Faji szegregációellenes georgiai kormányzóként emelkedett az Egyesült Államok legmagasabb hivatalába.

Bár Carter elnökként olyan eredményeket is felmutathatott, mint a Camp David-i megállapodás, amelynek keretében Egyiptom elismerte az Izrael államot, imázsát végül beárnyékolta az iráni válság. Ezt a teheráni amerikai nagykövetség elleni támadás és a létesítmény 55 alkalmazottjának túszul ejtése okozott, a krízis az elnöksége végéig eltartott. Az iráni rezsim, Carter választási vereségét megcélozva, Reagan elnökségének első napján engedte el őket. Reagen elsöprő választói szavazati aránnyal győzte le a hivatalban lévő elnököt.

A választási vereség után Carter visszatért szülőföldjére, és felhagyott az aktív politizálással. Szociális és humanitárius munkának szentelte magát, munkájáért 2002-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Egészségi állapota 2023 februárjában rohamosan romlott, ezért Carter hospice-kezelésre került. Néhány hónappal később pedig felesége, Rosalynn halála rázta meg, akivel 77 évet töltöttek együtt. Unokái szerint azonban az utóbbi hónapokban javult az állapota, és a még mindig élénken érdeklődik a közelgő választások irán. Kamala Harris alelnöktől is gyakran kap üzeneteket – írja a polsatnews.

A keddre tervezett pazar évfordulós ünnepségek ellenére Carter családja elmondta, hogy az utóbbi időben már jobban várta a novembert, mint a 100. születésnapját, hogy még leadhassa szavazatát a demokrata jelöltre.

Orbán Viktor miniszterelnök a magyar nép nevében jókívánságait fejezte ki Jimmy Carter korábbi amerikai elnöknek századik születésnapja alkalmából.

„A magyar nemzet mindig úgy fog gondolni Önre, mint az Egyesült Államok elnökére, aki visszaadta nekünk a Szent Koronát. Visszaadta az ezeréves magyar államiság és keresztény hagyomány szimbólumát. Ez a cselekedet abban a pillanatban a remény fénye volt számunkra egy reménytelen időben” – írta.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!