ACNEWS

Feláldozta magát Szabó Ádám menyasszonya

Az előadóművész menyasszonya hosszasan ecsetelte, hogy elfordultak tőle a barátai, mióta gyűrű került az ujjára.

Hirdetés
Ad image

Az előadóművész menyasszonya hosszasan ecsetelte, hogy elfordultak tőle a barátai, mióta gyűrű került az ujjára.

Szokták mondani, hogy a szerelem jön-megy, de a barátság megmarad. Nos, ebben az esetben pont az ellenkezője történt. Kiderült ugyanis, hogy Jennifertől több barátja is elfordult, amióta Szabó Ádám menyasszonya lett. A fiatal lányt mindemellett a kommentelők is savazzák már egy ideje. Ezt elégelte meg most a nő, és védte meg szerelmét egy hosszú bejegyzésben.

„Sokan 'megköveztek' a döntéseimért, volt olyan barátom, aki támogatta, majd amikor megléptem, elfordult Tőlem… Életemben először magamra hallgattam, és azt tettem, ami engem tesz boldoggá! Hiába a sok 'úgyis vége lesz', 'nem tart sokáig', 'nem illünk össze' és az ennél csúnyább vélemény, engem nem tántoríthat el Tőled semmi! Azt választottam, hogy szeretni, tisztelni és becsülni foglak egy életen át! Mert ez az érzés mellett döntés kérdése is!” – írta posztjában Szabó Ádám kedvese, majd egy szerelmi vallomással folytatta.

„Nemcsak a szerelmem, hanem a társam és a barátom is vagy. A békém a háborúban! Itt ülünk kéz a kézben, és csakis közös céljaink vannak. Veled jó lesz megélni minden jó és rossz pillanatot is, mert nyilván lesz bőven mindkettőből. De jöhet bármi, a kezedet nem engedem el, ígérem!”

Természetesen felkerestük Szabó Ádámot is, hogy megkérdezzük tőle, mit szól ahhoz, hogy Jennifer a barátait áldozta fel a szerelemért, és hogyan enyhíti menyasszonya magányát.

„Egy óra múlva ígérem kifejtem ezt. Most stúdiózom, de utána beszélünk” – mondta röviden az AcNewsnak Ádám.

Az énekest másfél órával később, majd utána időközönként többször is próbáltuk elérni, de már soha többé nem vette fel a telefont.

Természetesen fenntartjuk a cikkünk frissítésének lehetőségét, ha Szabó Ádám mégis úgy dönt, hogy betartja ígéretét.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!