Felrobbant a forint, 3 hónapja nem volt ilyen erős,negyedéves rekordot döntött, valósággal szárnyal a nemzetközi devizapiacon. Tíz egységet ugrott a forint a gyengülő dollárral szemben három kereskedési nap alatt szerdáig. Bár ennek csütörtök reggelre átmenetileg vége lett és a 390 feletti tartományban járt az árfolyam. Ebben az újra erősebb dollár mellett annak is szerepe lehetett, hogy gyenge magyar ipari termelési és kiskereskedelmi adatok érkeztek. Illetve az MNB Monetáris Tanácsának egyik tagja az eddiginél magasabb inflációs pályát vázolt idénre. Amely mellett a 6,5%-os alapkamat akár túl kevés reálkamatot is jelenthet a forintbefektetők számára.
Szerencsére a reggeli órákban azonban megfordult a forint árfolyama, és ismét nagy menetelésbe kezdett a hazai fizetőeszköz. Olyannyira, hogy napon belül 3 egységet erősödött, új 3 havi csúcsára ért a forint . írta a portfolio.hu. A nemzeti valutánk délutáni szárnyalása odáig vezetett, hogy új 3 hónapos csúcsot állított be az euró ellenében. Az EUR/HUF jegyzések ugyanis a 404,60-as szint közelébe süllyedtek. Ilyen erős legutóbb tavaly november 6-án volt a forint.