Ahogyan arról korábban az AcNews is beszámolt, egy 24 éves szlovák származású ápolónő több késszúrással megölte azt a 82 éves férfit, aki mellett gondozóként dolgozott. Ezek után értesítette a nyugdíjas mostohalányát. Pénteken, késő délután a rendőrség kihallgatta az ápolónőt, aki bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot.
A Geretsbergben történt véres eseményekről további részletek láttak napvilágot. Kiderült, hogy a szlovák nővér transzszexuális, ez a tény pedig közvetlen összefüggésben áll a vérengzéssel. A 24 éves elkövető az ügyészségi aktákban most már férfiként szerepel, ugyanis személyi igazolványában férfi keresztneve van, és a neme is férfiként van megjelölve. Ettől függetlenül ő nőként határozza meg önmagát.
Mint kiderült, a gondozó és a nyugdíjas között már hosszabb ideje voltak viták. Ezt a reidi ügyészség is megerősítette. Ezek többek között az ápoló neméről is szóltak. A gondozó azt vallotta, hogy szexuális beállítottsága miatt az idős férfi gyakran bántotta – írja az ooe.orf.at.
A gyanúsított a rendőrségen elmondta, hogy a bűncselekmény estéjén sok alkoholt ivott, majd a konyhából származó késekkel támadt a 82 éves férfira. A fiatal elkövető öt szúrással ölte meg a nyugdíjast, amelyek a mellkas és a gyomor területét találták el. Elmondása szerint a férfi fejére is rátámadt. A reidi ügyészség szóvivője megerősítette: „Megállapítást nyert, hogy legalább két különböző típusú gyilkos fegyvert, azaz különböző késeket használtak”. A boncolás eredménye alapján a nyugdíjas férfi végül belső vérzés miatt hunyt el.
A vérvizsgálat az alkoholos befolyásoltságot egyértelműen kimutatta. A gondozót a letartóztatása után a linzi Neuromed Campusba szállították rendkívüli mentális állapota miatt – nyilatkozta az ügyészség szóvivője ma reggel. – Az elkövető „erőteljes pszichológiai rendellenességeket” mutatott, amelyek kábítószer-használatra utalnak. Éppen ezért azt még vizsgálják, hogy a 24 éves elkövető a bűncselekmény idején kábítószer hatása alatt állt-e.
Az áldozatról kiderült, hogy évek óta nagyon visszahúzódó életet élt. A gondozóin kívül főként mostohalánya foglalkozott vele, például a hatósági látogatásokat is ő intézte az önkormányzat szerint.
Az ügyészség jelenleg emberölés miatt tervez vádat emelni a gondozó ellen.