Donald Trump kampányában többször is igéretet tett arra, hogy elnökként megtisztítja az Egyesült Államokat az illegális bevándorlóktól és a bűnbandáktól. Most úgy tűnik, hogy a rendfenntartó erők gőzerővel vetették bele magukat a munkába és szemmel látható eredményeket produkáltak – tudósított a foxnews.com. A forrás beszámolt arról, hogy a New York városában garázdálkodó fegyveres bűnözők begyűjtése a lakosok többségét határtalan örömmel töltötte el. Ugyan az amerikai nagyváros a demokraták legfőbb támogatójának számított, most sok New Yorki-i üdvözli, hogy az állami szervek végre megtisztítják a „Nagy Almát”.
Venezuelai gengszterek
Kedden fontos feladatot kaptak a hatóságok akciócsoportjai. Több helyszínen is lecsaptak egy venezuelai bűnözőkből álló, rettegett hírű, kegyetlen bűnbanda tagjaira. A Tren de Aragua elnevezésű csoport több tagját is sikerült elfogni. Az egyik, Bronxban begyűjtött 26 éves bandatagot a coloradói rendőrök is keresték, ugyanis nem sokkal korábban öt társával együtt fegyveres támadást hajtott végre egy a coloradói Aurorában. Az egyik megkérdezett járókelő elmondta, hogy elhatározta, hogy felhívja az ICE (Immigration and Customs Enforcement) forródrótját, hogy megköszönje nekik a hathatós intézkedéseket. Hozzátette, hogy a közelében lévő lakásban egy tizenöt tagú banda élt és állandóan drogozott valamelyikük a ház előtt. Egy 80 éves nő szintén megkönnyebült a razzia után. Elmesélte, hogy mindig rettegve lépett az utcára, de végre eltakarították az „átkozottakat”. Az akciót a helyszínen figyelte a Trump-adminisztráció belbiztonságért felelős minisztere, Kristi Noem. Elmondta, hogy a New Yorkban végrehajtott műveletek nagyon speciálisak és céljuk az erőszakos bűnözők elfogása. Arra kérte a város vezetését, hogy működjenek együtt a bűnüldöző szervekkel és az ICE-el.
Biztonságos utcákat
A bűnüldöző szervek munkáját méltatták helyi politikusok és egyéb aktivisták is. A városi tanács egyik tagjelöltje hangoztatta, hogy már éppen itt volt az ideje, hogy tegyenek a város biztonságáért, mert a bűncselekmények gyakorisága élhetetlenné tette New Yorkot. Egy queensi aktivista arról számolt be, hogy közössége elégedetten vette tudomásul, hogy a rendőrök és a bevándorlásiak bűnözői gócokat számoltak fel a közelükben. Egy másik személy, aki szintén a városi tanács tagságának várományosa közölte, hogy a rendezetten élő bevándorlók és a régen itt élők egyaránt üdvözlik, hogy végre eltávolítják a bűnözőket. Megállapította, hogy támogatói szívesen fogadják a törvényes rendet és biztonságos utcákat akarnak. A Staten Island és Brooklyn egyes részeit magában foglaló választókerület képviselője elismerően jegyezte meg, hogy a Trump-kormányzat nem vesztegette az időt, betartották az igéretet. Megjegyezte, hogy az eltávolított csoportok pusztítást végeztek a városban. Rablások, szexuális erőszak és gyilkosságok szegélyezték az útjukat. A New York-i városi tanács egyik demokrata tagja nem osztotta a pozitív véleményeket. A rendfenntartókon számon kérte az emberi jogok betartását, a családok védelmét. Elkeserítőnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a közösségek tagjait megfelelő eljárás és átláthatóság nélkül távolítják el.