ACNEWS

Gyerekmentes övezet – Kitiltották a 10 év alattiakat az étteremből

Nyomós indokkal érvelt az az amerikai étterem, amelynek vezetősége drasztikus döntés hozott meg a 10 év alatti gyerekekre vonatkozóan.

Hirdetés
Ad image

Nyomós indokkal érvelt az az amerikai étterem, amelynek vezetősége drasztikus döntés hozott meg a 10 év alatti gyerekekre vonatkozóan.

A New Jersey-ben lévő, Nettie’s House of Spaghetti nevű étterem húzott egy elég merészet, és bejelentette, hogy március 8-tól nem engedik be a helyre a 10 évnél fiatalabb gyerekeket – írja a 24.hu.

Az étterem a Facebook bejegyzésében ekképp indokolta döntését:

„Szeretjük a gyerekeket. Tényleg nagyon szeretjük őket. De az utóbbi időben rendkívül nagy kihívást jelent a fogadásuk.”

A posztban részletezik is, hogy mivel van problémájuk. Megemlítik az állandó ricsajt, az etetőszékek miatt kialakuló helyhiányokat és az állandó rendetlenséget is, amit rendszerint a személyzetnek kell eltüntetnie a gyerekek után. A posztban úgy fogalmaznak, nem könnyen hozták meg a döntést, de néhány közelmúltbeli esemény miatt volt szükség a drasztikus változtatásokra.

Az étterem elismeri, hogy ezzel sokakban felháborodást fognak kelteni, ennek ellenére nem hajlandók változtatni a döntésükön. A reakciók ugyanakkor nagyrészt pozitívak a közösségi médiában, sokan ugyanis egyetértenek az étterem álláspontjával.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés