Szirénázó tűzoltók fékeztek le ma reggel a pécsi Nagyszókói úti családi ház előtt. Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közleményben megdöbbentő tragédiáról számolt be. Mint írta, kollégái a melléképületben egy elhunyt asszonyt találtak, aki gázpalackkal működő Siesta kályhával fűtött. Halálát szén-monoxid-mérgezés okozta. Sajnos nem volt az épületben CO érzékelő, ráadásul az ablakok is zárva voltak, és nem volt megoldva a szellőzés sem.
Az atv.hu idézte a szóvivőt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy idén már 1020 alkalommal hívták a tűzoltókat a szén-monoxid miatt. Eddig 186-an szenvedtek mérgezést, közülük tíz ember életét már nem lehetett megmenteni. Mukics Dániel hangsúlyozta: a szén-monoxid nem csak régi gázkazánok hibás működése esetén keletkezhet. Hanem megfelelő levegő-utánpótlás hiányában bármilyen zárt térben égő nyílt láng forrása lehet a mérgező gáz fejlődésének. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét, tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a már kis koncentrációban is halálos szén-monoxid.