Körülbelül 30 embert kellett kimenteni egy oregoni vidámparkból, miután az AtmosFear nevű lengőtorony, amin ültek elakadt. Ezzel annyira nem is lett volna gond, de a gép akkor akadt el, amikor éppen fejjel lefelé lógtak az utasai. Egy, a vidámparkban tartózkodó pár filmezte le az esetet, amiről két videó is készült. Ezekből kiderült, hogy körülbelül 30 percet töltöttek az utasok az egekben ebben a pozícióban.
A látogatóknak el kellett hagyni a parkot, miután lezárták azt vészhelyzetre hivatkozva. A második videón látható, hogy fél órával gép megakadása után lendült újra mozgásba. Szerencsére mindenki jól van, azonban az internet világát finoman fogalmazva is sokkolta az esemény. Rengetegen annak kezdtek el utánajárni, hogy mennyi időt lehet eltölteni fejjel lefelé, mások már a gondolatától is rosszul lettek annak, hogy így kelljen eltölteniük akár 2 percet is.
A miheztartás véget pár percnél tovább egészségtelen fejjel lefelé lógni, olyannyira, hogy a 3 perc is már soknak számít. A MedicalNwewsToday-on olvasható információk szerint az, ha túlzásba visszük a lógást komoly kockázatokkal járhat. Ide tartozik a vérnyomás megemelkedése, ami a stroke és a szívroham kialakulásának kockázatát növeli, valamint a szemeket, valamint a kopanyaűrt érő nyomás is. A kutatók a fordított testhelyzetet összefüggésbe hozzák a glaukómával, a szem mögött kialakuló nyomással, amely károsíthatja a látóideget. Az inverzió változásokat okozhat a koponyaűri nyomásban, azaz a koponyán belüli nyomásban. A koponyaűri nyomás hirtelen megnövekedése súlyos szövődményekhez vezethet, mint a szívroham. Bár a fejjel lefelé lógás alapvetően nagy kockázattal jár, de nem halálos. Azonban halálos kimenetelű szövődményei lehetnek.