ACNEWS

2024. June 18.   |   Arnold, Levente napja

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image

Hátba támadta Ausztria Magyarországot

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Pár napja jelentette be a belga külügyminiszter, hogy vissza kell vonni Magyarország uniós szavazati jogát. Most az osztrákok is melléjük álltak.
Hirdetés
Ad image

A belga külügyminiszter pár nappal ezelőtt javaslatot tett az uniónak, miszerint folytassák a 7-es cikkely érvényesítését Magyarország ellen. Ha pedig szükséges, akkor függesszék fel országunk szavazati jogát is. „Olyan Európánk van, amely nehezen halad előre, és sajnos néhány állam – különösen az egyik állam – egyre inkább blokkoló és vétós hozzáállást alkalmaz.” – idézte az Index Hadja Lahbib belga külügyminisztert.

Ezzel a jelek szerint nem ért véget a diskurzus, ugyanis Ausztria is beszállt most a párbeszédbe. A Politico információi szerint Bécs támogatja Belgium felhívását, miszerint folytassa a Magyarország szavazati jogának megvonására irányuló eljárást. „Mind a 27 tagtól elvárjuk, hogy teljes mértékben tartsa tiszteletben azokat az elveket, amelyekre közös uniónk épül. Ez különösen igaz a soros EU-elnökségre. Ezt szem előtt tartva támogatjuk a Magyarország elleni 7. cikkely szerinti eljárás szigorú folytatását.” – fogalmazott az osztrák külügyminiszter.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés