Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Vértesszőlősön, Apcon, Mosonszolnokon, Mihályházán, Nagyrécsén és Pusztaapátiban polgármestert és képviselőket is választanak, mert a helyi képviselő-testület a feloszlás mellett döntött, Budaörsön pedig egy képviselő halála miatt kellett voksolást kiírni.
A Komárom-Esztergom vármegyei Vértesszőlősön június elején a teljes képviselő-testület lemondásra szólította fel Bogár István független polgármestert, mivel ez nem történt meg, megszavazták a feloszlatást. A polgármesteri székért a korábbi településvezető és még három jelölt indul: Németh Ferenc, Miletics Tamás és Budaházi Attila. A hatfős képviselő-testületbe pedig 25 jelölt szeretne bejutni. A Tatabánya szomszédságában fekvő településen közel háromezer választó adhatja le szavazatait.
A Heves vármegyei Apcon a 2024-ben megválasztott testület májusban döntött a feloszlás mellett. A választásra jogosult mintegy kétezer helybéli három szavazókörben, négy független polgármesterjelöltre szavazhat: a korábbi településvezetőre, Juhász Istvánra, valamint Fekete Sándorra, Gulics Norbertre és Varga Istvánra. A hat képviselői helyért huszonhatan indulnak, közülük huszonöten függetlenek, egy jelölt a Mi Hazánk Mozgalom színeiben méreti meg magát.
A Győr-Moson-Szolnok vármegyei Mosonszolnokon május 28-án mondta ki feloszlását a képviselő-testület. A polgármesteri tisztséget négy független jelölt szeretné betölteni: a 2024-ben polgármesterré választott Bódi István, valamint Csillag Tibor, Horváthné Kocsis Angéla és Kocsis Péter. A hat képviselői helyért 13 független jelölt indul. Két szavazókörben mintegy 1500-an adhatják le voksukat.
A Veszprém vármegyei Mihályházán a testület május 13-án mondta ki a feloszlását. A polgármesteri posztért három független jelölt – Keszeg Attila Tibor, Hajduné Pálinkás Vivien és Ruzsás Zoltán – indul. A távozó Mészáros Géza független polgármester mintegy húsz éven át vezette a települést. A négy képviselő-testületi helyre hét független jelölt pályázik. A választáson csaknem 600 helybéli szavazhat.
A zalai Nagyrécsén májusban oszlatta fel magát a képviselő-testület, mert az országgyűlési választáson a Fidesz mellett kampányoló független polgármester, Várfalvi Tibor a felszólításuk ellenére sem mondott le tisztségéről. A közel ezer választópolgárt számláló falu polgármesteri címéért most három független jelölt – a települést 2024 óta vezető Várfalvi Tibor, valamint Kotnyek József és Szegedi-Vajda Mónika – méreti meg magát. A hat képviselői helyre 19 független jelölt pályázik, az eddigi képviselők mindegyike szerepel közöttük, de a települést 2024-ig irányító polgármester is.
A szintén zalai, alig húsz lakosú Pusztaapátiban személyes ellentétek miatt döntött májusban a feloszlatás mellett a polgármesterrel együtt mindössze háromfős képviselő-testület. Most mindössze egy polgármester-jelölt indul, a független Nagy Lajos, aki eddig képviselő volt. A két képviselői posztra hárman jelentkeztek, mindannyian független jelöltek, akik nem voltak tagjai az eddigi testületnek.
A Pest vármegyei Budaörsön a 6. számú egyéni választókerületben tartanak képviselő-választást, mert a kerület 2024-ben megválasztott képviselője, Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) május 21-én elhunyt. Az időközi választáson hat jelölt indul, a választói névjegyzékben közel 2500-an szerepelnek.
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
(via)



