Pamela elárulta, hogyan tekint a jövőbe a benne dúló fájdalommal együtt élve.
Egész Magyarországot sokkolta a május 6-én érkezett tragikus hír Berki Krisztián haláláról. Szerettei azóta sem tudnak megbékélni a gondolattal. Krisztiánt május 26-án kísérték végső útjára, különleges szertartás keretein belül. Két kislánya anyja, Berki Mazsi és Hódi Pamela azóta is gyászolnak.
Pamela lánya, Nati érdekében próbál erős maradni, és a kritikus helyzetben megfelelő támasza lenni kislánynak. Jelenlegi lelkiállapotáról az Instagramján nyilvánult meg, szívbemarkoló sorokat tett közzé.
„Életünk története sok- sok fejezetből áll. Amikor megveszünk egy könyvet, elolvassuk a rövid tartalmát, ha meg szeretnénk nézni a moziban egy filmet, megnézzük az előzetest. Azonban az élet hoz váratlan fordulatokat, amiről senki nem szól és senki nem ír, azért hogy felkészülhessünk. Befejeztük életünk azon fejezetét. Amit szívünk szerint átlapoztunk volna, s elkezdünk egy új oldalt. Nem röppenünk azonnal tündérmesébe, de úgy érzem, hogy a mi életünk még nagyon sok fejezetből áll, ezért mindent meg is teszünk, és a következő részeket megpróbáljuk egyre szebbé tenni. Közösen, egy szoros és harmonikus családban. Azt mondják, hogy a Jó Isten mindenkire annyi terhet tesz, amennyit úgy gondol, hogy elbír. Elbírtam és elbírom, mert a gyermekeimnek és férjemnek minden nap szükségük van rám és nekem rájuk. Vigyázzatok magatokra, puszi Mindenkinek!” – Írja Pami a bejegyzésben, ami ide kattintva elérhető.