A rendőrség rövid időn belül nagyobb erőkkel vonult a helyszínre.
A holttestet este 7 óra körül találták meg a Toter Grund nevű területen. Az áldozat személyazonossága egyelőre ismeretlen, és a maradványok állapota alapján feltételezhető, hogy már hosszabb ideje a helyszínen lehetett.
A helyszínről készült felvételeken egy kék műanyag borítás is látható, azt azonban a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy ennek köze van a holttesthez.
A jelenlegi információk szerint nincs arra utaló jel, hogy idegenkezűség történt volna, a halál pontos körülményei azonban továbbra is tisztázatlanok. Az ügyben a Bécsi Állami Bűnügyi Hivatal nyomoz, miközben az áldozat azonosításán is dolgoznak.



