ACNEWS

Hősök lettek a falu vagányai, kitüntetést kap Ádám és Zoli

Fotó: OMSZ
Fotó: OMSZ
A két hős tiszasülyi csibész megmentette a folyóban fuldokló horgászt, aki azóta se jelentkezett, hogy a mentő kórházba vitte.
Hirdetés
Ad image

A kunsági falucskában mindenki a hőssé vált, kitüntetésre felterjesztett vagányokról, a 15 éves Lakatos Ádámról, és a 19 éves Dandás Zoliról beszél. A tiszasülyi csibészek vasárnap a folyóparton, egy stégen napoztak, fürödtek, lányokkal flörtöltek. Amikor egy fura társaságra figyeltek fel.

„Ez egy csónakkikötő, ahol tilos fürdeni, mert nagyon hirtelen mélyül a Tisza. Mi is napozni járunk ide. De azért néha csobbanunk egyet, ismerjük a folyót – magyarázta a Blikknek a tiszasülyi stégnél Ádám. – Szerencsére vasárnap délután is itt múlattuk az időt az unokatestvéremmel, Zolival, amikor egy négyfős horgász csapat érkezett a stéghez. Látszott rajtuk, bulizós a kedvük, volt náluk sör is, jó kedvük volt, nekünk is, szóba is elegyedtünk. Aztán a stégről néztük a mutatványt. Mert olyat még nem láttunk, hogy eloldozzák a kikötőből a csónakot, és úgy akarják ráerősíteni a motort a ladik hátuljára. Valahogy éreztük, hogy ebből baj lesz.”

Sikerült elkapni a nadrágját

A motort egy 57 éves pesti pecás próbálta meg ráügyeskedni a ladikra. Felállt, az megbillent, a férfi meg a motorral az ölében  elvesztette az egyensúlyát és belezuhant a vízbe. „Áradt is a folyó, ráadásul itt örvény is volt, azt hittük, a férfi nem tud úszni, mert meg sem próbált a víz felszíne felett maradni – vette át a szót Zoltán. – Később mondta, hogy jól úszik, de mi ebből nem sokat láttunk. Elismerte, hogy rosszul lett, lemerevedett a teste, tehetetlenül dobálta a víz.”

A fiúk azonnal a folyóba vetették magukat, próbálták elérni a fuldoklót, akit a Tisza hol a mélybe húzta, hol feldobta. „Öt perc is eltelt, mire meg tudtuk fogni, addig le-fel forgatta a folyó, attól tartottunk, elviszi a víz, s akkor meghal – sóhajtotta Ádám. – Végül sikerült elkapni a nadrágját, Zoli átkarolta, hogy a feje ne víz alatt legyen, majd ketten kiúsztunk vele a part felé. A három társából kettő addig a csónakból figyelte a barátjuk haláltusáját, csak egyikük ugrott be segíteni, amikor már megvolt a férfi. Kiemeltük a stégre… A csónakmotor még most is ott van a meder alján, de szentül megígértük mindenkinek, azt nem próbáljuk meg felhozni.’

Büszke rájuk az egész falu

Az 57 éves horgászt a mentők vitték kórházba, azóta már hazatérhetett a családjához. A fiúknak megköszönte az életét. Nagy Richárd polgármester kicsi gyerekkoruk óta ismeri a két vagány életmentőt, szerinte most minden csibészségüket megbocsátotta a falu.

– Rendőri intézkedés nem történt, sem a srácok, sem mi nem tudjuk, kit mentettek ki a kis hőseink. Felvettem a kapcsolatot a mentőszolgálattal, mert ahhoz, hogy a két fiút felterjeszthessük a Belügyminisztériumnál Bátorság érdemjelre, mindent tudnunk kell az esetről – magyarázta Nagy Richárd polgármester. – Két hátrányos helyzetű, ennek ellenére nagyon értelmes, udvarias, előzékeny srácról van szó. Akik egészségesen vagányok, másképp nem is ugrottak volna a bajba jutott férfi után. Nagyon büszke vagyok rájuk, mint ahogyan az egész falu is.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!