Már az maga lenne a csoda, ha a jövő májusban 35 éves, szülési szabadságról visszatérő édesanya egyáltalán kijutna a párizsi olimpiára. Az pedig végképp csodaszámba menne, ha ott dobogót érne el. Esetleg aranyérmet nyerne… De ne feledjük: a háromszoros olimpiai bajnok Katinka produkált már ilyen csodát.
„Kamília születése után orvosilag hat hétig lett volna elvárt, hogy egyáltalán ne mozogjak. De a vége felé ha óvatosan is, egy picit csaltam. Azóta ma már napi két-három órát fixen tudok edzeni, ami a régi idők akár nyolc-kilenc órás terhelésénél lényegesen kevesebb, de a semminél mégis sokkal több” – válaszolta Hosszú Katinka az index.hu kérdésére.
„Próbálom minél kompaktabban megoldani az edzéseket, mert most tényleg nem fér bele a maszatolás. Nem álldogálok a parton, mielőtt beugranék a medencébe. Nincs idő azon gondolkodni, hideg-e a víz, mert annyi időm van, amennyi épp jut, ha már el tudok jönni otthonról, akkor nincs mese, nyomni kell. A szárazföldi erőfejlesztéshez viszont ki sem kell mozdulni, megoldom az otthoni edzőtermünkben…”
„A terhesség során felcsúszott kilókon is azt látom, hogy már alakulok, a jelentős részük mostanra lement. Remélem, januárban eljutok egy melegövi edzőtáborba, már csak a pici miatt is, hogy ne kelljen a világ végére utazni. Dubaj ideális megoldás lehet: relatíve könnyen elérhető, mindig meleg van, nincs nagy időeltolódás, lehet edzeni ezerrel. Biztosan viszünk magunkkal valakit, aki dajkálja Kamíliát, hogy addig is zavartalanul tudjunk készülni.”
Jövőre Párizsban, július 26-án kezdődik az olimpia. Nagy kérdés, hogy Katinka addig mentálisan és fizikailag fel tud-e készülni, hogy egyáltalán kijusson a világ legjobbjai közé. Az Index feltette a kérdést: vajon honnan merített erőt a folytatáshoz?
„Engem az úszás szeretete mindig visszahúzott. Az eredményorientáció valóban tud teher lenni, nyomasztó és fárasztó folyamatosan arra fókuszálni, hogy éppen mit sikerült elérni és mit nem. Viszont én tényleg az uszodában, a medencében vagyok igazán önmagam, semmi mást nem akartam soha ennyire. Az év elején, 90 évesen elhunyt nagypapám, Bakos László tanított meg úszni, gyakran visszakanyarodok fejben arra az időszakra, amikor nem azért edzettem, hogy elérjek valamit, hanem azért, mert élveztem, szerettem csinálni.”
