Románia kormánya felháborodottan vonta kérdőre Hollandiát felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinek ellopása miatt – írta meg a politico.eu. Az eset előzménye egy szombaton elkövetett, filmekbe illő műkincsrablás. A precízen megszervezett és kivitelezett akcióban csuklyát viselő tolvajok egy csoportja robbanóanyaggal rést nyitott az asseni Drents Múzeum egyik falán. A lyukon keresztül behatoltak az épületbe és elloptak négy, pótolhatatlan aranytárgyat, amelyeket a Román Nemzeti Történeti Múzeum adott kölcsön a Drents Múzeumnak. A legértékesebb tárgy az úgynevezett cotofenesti aranysisak volt. A körülbelül 2500 éves, két kilogramm súlyú, aranyból készült sisak mellett három arany karkötőnek is nyoma veszett. A Drents Múzeum lesújtott vezetője kijelentette, hogy az intézmény 170 éves fennállása alatt még csak hasonló eset sem történt.
Marcel Ciolacu román miniszterelnök azonnal válságcsapatot állított fel belügyminisztérium, a kulturális minisztérium, a külügyminisztérium és a rendőrség részvételével. A kormányfő leszögezte továbbá, hogy az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 80. évfordulójára szervezett találkozón is szóba hozza majd a műkincsek elrablását. Mint ismeretes, Ciolacu a tervezett program szerint találkozik a holland miniszterelnökkel és a királyi család tagjaival. Minden bizonnyal feszült hangulatú megbeszélés várható, tekintettel arra, hogy Romániában komoly belpolitikai visszhangja volt a felbecsülhetetlen értéket képviselő dák kincsek elrablásának. A román közvélemény felelősségre vonást követel azért is, mert úgy tűnik, hogy a román kormány nem adott engedélyt a kincsek külföldre szállításához, holott ezt törvény írja elő Romániában. Ciolacu miniszterelnök előljáróban már közölte, hogy „közvetíteni fogja a román kormány határozott üzenetét, miszerint a nemzeti örökség körébe tartozó, felbecsülhetetlen értékű kincseket a lehető leggyorsabban vissza kell szerezni”.