A Mokka műsorvezetője egy érzelmes posztban búcsúztatta Mádai Vivient, aki 5 év után távozott mellőle.
Mint ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Mádai Vivien 5 év után távozott a Mokka műsorvezetői székéből, ahol kitűnő párost alkotott Istenes Lacival. Távozásának hátterében lapértesülések szerint többek között az is az áll, hogy megkapta az Elle magazin új főszerkesztői pozícióját. A reggeli műsorban egyébként Iszak Eszti fogja betölteni a helyét. Persze ennyi év nem múlik el nyomtalanul, Istenes László egy hosszú posztban búcsúztatta kollegáját.
„Nos, kedves kollegina, olybá tűnik, hogy itt és most nekünk egyelőre ennyi, de egy kicsit sem szomorkodunk, sőt… hiszen 5 év nagy idő… ebben a műfajban pedig kiváltképp. Hálás vagyok az elmúlt évekért, azért, amit közösen kaptunk, mivel nagyon ritka az ilyen szintű szakmai kémia, érzékenység és összhang. Ilyenből jó, ha egy adatik az életben. A legfőbb titok természetesen a kémia, de az önmagában még kevés lenne. Kell hozzá egymás tisztelete, elfogadása, a szakmaiság, az alázat, a lojalitás és a humor. Ez utóbbi nagyon fontos számomra, mindig is az volt… talán a legfontosabb ebben a szakmában (is), mert ha az nincs, akkor semmi nincs, akkor a többi is semmivé válik és nem működik. Köszönöm, hogy segítettél abban, hogy még jobb legyek, mert ebben a műfajban nagyon fontos, hogy milyen a társad. Fontos, mert csak vele együtt tudsz jó és még jobb lenni, ha inspirál, segít, tanít, támogat. A mi párosunk már az első munkanapunk, első perceiben összeállt, bevallom ez engem is meglepett. Az első pillanattól könnyed, spontán, ösztönös, életszerű, vidám és természetes volt a közös munka. Bízom benne, hogy ezt nem csak mi éreztük így. Most az utolsó Mokkás adásunk után, kívánok Neked a családi életedben és az új szakmai utadon is sok sikert és sok boldog pillanatot! Köszönöm a közös éveket, szerettem! Jó utat!”– írta Istenes László.
Mádai Vivien egyébként pont tegnap ünnepelte a születésnapját, és ez alkalomból tett fel egy búcsúüzenetet nézőinek az Instagram-oldalára.
„Aki ismer, tudja rólam, hogy az egyik legfontosabb eszmém, hogy ha kapok valamit, azt tisztelettel, szeretettel fogadom, de talán a legfontosabb, hogy mindig megbecsülöm. Életem egy fontos és meghatározó szakasza volt a TV2-es és Mokkás időszak, de nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy itt az ideje a változásnak. Sok álmatlan éjszaka és rágódás, mínusz 3 lerágott köröm után végül elérkezett a pillanat, hogy egy új fejezetet nyissak az életemben. Persze ehhez az is hozzátartozott, hogy régóta kacérkodtam már a gondolattal, kipróbálom milyen lehet 6:30-ig aludni. Ma van a születésnapom. Ilyenkor amúgy is hajlamosak vagyunk összegezni az elmúlt évet, időszakot. És ha már a nagy összegzéseknél tartunk, túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt 6 évben a TV2-ben lettem igazán felnőtt. Itt nem csak feladatot, fantasztikus kollégákat, de barátokat és olyan élményeket is kaptam, amelyeket egész életemben viszek majd magammal. Ezúton szeretném megköszönni a médiában dolgozó minden újságíró kollégának is, hogy a rengeteg váratlan fordulatot az életemben a körülményekhez képest mindig elnézően és tisztelettel kezelték. Ennyit rólam. Na, de hol vagytok Ti? Mert én most nektek szeretnék igazán köszönetet mondani. Nektek, akik nap mint nap biztosítottatok a figyelmetekről és a szeretetetekről. Nektek, láthatalan nézőknek, akik nélkül mi, a „dobozban szereplő” emberek sehol nem lehetnénk. Nektek, akik vettétek a fáradtságot, hogy írjatok egy kedves üzenetet vagy adott esetben kritikát, hogy milyennek láttok, vagy látjátok a műsort. Rengeteget tanultam ezekből az üzenetekből. Nektek, önöknek, akik hajlandóak voltak minden reggel 6:23-tól megtisztelni a figyelmükkel. Tudjátok, erről valahogy mindig megfeledkezünk a nagy fény közepette. De nem most! Mert ez az elköszönés most nekik, nektek, önöknek szól. A nézőknek! Tényleg hálásan köszönöm! Folytatjuk…!” – írta a műsorvezető.